Fogta magát és hirtelen odalépett Alan Greenspan-hez, a pénzhatalom urához, a Fed elnökéhez… Hong Kongban vagyunk, 1997-ben a merész fiatal pedig egy német. A jelenet valóban megtörtént. Ezen in medias res kezdőmondat mögötti eseménysor az alábbiakban egy életutat átfogó beszélgetés formájában bomlik ki, mely tele van meghökkentő, a mi életünket és jövőnket erősen befolyásoló, cselekvésre hívó részletekkel is. DR. RICHARD A. WERNER központi banki szakértő, közgazdász professzorral való megismerkedésem is e meghökkentő kategóriába tartozik, egyszercsak a semmiből elém toppant a második nyilvánosság e főszereplője, néhány nappal azután, hogy hirtelen ötlettől vezérelve lefordítottam egy podcastját. Nem hagytam ki a váratlan lehetőséget és interjút kértem tőle, akkor még csak annyit érzékelve, hogy állításai összecsengnek a magyar nemzeti oldal nyilvánosságában tanító Dr. Bogár László közgazdász gondolataival. Beleástam magam Richard Werner tanításaival összeforrt életébe - aki egyébként Magyarországon él önkéntes száműzetésben -, azzal a céllal, hogy az érthetetlen, elidegenítő pénzről, bankokról, hitelről való lehetséges másként gondolkodást közelebb hozzam a hozzám hasonlóan laikus magyarok számára. Lelkesedésem pedig egyre fokozódott, mert mindeközben kiderült, hogy tabukat döntve nemcsak újrafogalmazta új alapokra helyezve a hókusz-pókusz parasztvakítással működtetett, a kifosztásunkat igazolni szerződtetett közgazdaságtant, de bizonyítottan működő megoldási javaslatokkal is szolgál. Ennek a munkának a lenyomatát olvashatják az alábbiakban és mivel életpéldával igazolva válik hitelessé bármilyen elmélet, beszélgetésünkből az életrajzi elemek sem hiányoznak
Tehát, a kedves olvasó portréba csomagolt, fordulatokban bővelkedő szemfelnyitó beszélgetésre számítson. A gazdaság és a pénzrendszer alapkérdésein kívül - melyek egyébként Werner professzor tanításaiból következően új megvilágításba és hétköznapi nyelvezetbe helyeződnek - szó lesz a fősodratúból kimaradó, vagy abban torzan megjelenő égető kérdésekről, már amennyire egy interjú keretei ezt engedik. Az alábbi kérdéscsokor pedig kis betekintést nyújt e háromrészes történetbe.
Mit ér a német pályakezdő nemzetközi vizeken a neoliberalizmus XX. század végi elszabadulásának idején Londonban és Tokióban? Mit tanulhat egy fiatal német a japánoktól? Kinek a segítségére számíthat egyáltalán, ha közgazdasági rejtéllyel találja szemben magát? Mennyire veszik komolyan és mivel kell szembesülnie, ha szemtelenül fiatal kora ellenére tabudöntő felismerésekre jut? Mindezt úgy, hogy az embert az első helyre tevő, a gyógyítást komolyan vevő orvos az édesapja. Mi a pénz definíciója Werner professzor szerint, és hogy kellene azt valójában használnunk? Hogy viszonyulnak személyéhez és feltárásaihoz a pénzvilág leghatalmasabb urai? Mi a hitelteremtés lényege? Miért más kapott Nobel-díjat a „QE”-ért, miközben Werner az eredeti „mennyiségi lazítás” atyja? Miként látja a körülöttünk számos dimenzióban zajló folyamatokat? Mi áll a kínai gazdasági csoda hátterében? Mi a titokzatos CBDC és jobb vagy rosszabb lesz általa a jövőnk? Képes-e Werner egymaga lebontani a bankokkal szembeni sztereotípiákat és ellenérzést? Érez-e felelősséget hazája, Németország iránt?
Fogadják szeretettel! Úgy készült.
Tallián Hedvig
I. RÉSZ
EGY NÉMET GYÓGYÍTÓ FIA
"Nem hozok létre semmit. Én birtokolok. Mi döntünk a szabályokról haver, a hírekről, háborúról, békéről, éhínségről, egy gemkapocs áráról. Mi varázsoljuk ki a nyulat a kalapból, míg a többiek bámulnak. Nem vagy te olyan naiv, hogy azt hiszed, demokráciában élünk? A szabad piac diktál." Ráismer melyik filmből való az idézet?
Nem tudom.
Tőzsdecápák.
Persze, hogy láttam! Emlékezetes, ahogy Gordon Gekko mondja „greed is good” - a kapzsiság jó. Nagyszerűen hozta a gonosz, becstelen fickót Michael Douglas. Azóta sok hasonló film készült, pl A Wall Street farkasa.
Miért nem Gordon Gekko mellett tette le a garast fiatal közgazdászként?
Őszintén, ki akarna olyan lenni, mint ő?! Én nem.
Amikor a filmet 87-ben bemutatták, már közgazdászhallgató volt Londonban, ugye?
Igen ’89-ben végeztem a London School of Economics-on. Emlékeim szerint 1988 hideg, havas telén New Yorkban láttam a filmet. A Deutsche Bank Capital Corporation gyakornoka voltam egy kis irodában sok más pénzügyi elemző közt 1988 decembere és 1989 januárja között a Wall Street 40. alatt. Egyszer belopakodtam a New Yorki Tőzsde kereskedelmi szintjére, míg rendre nem utasított egy kereskedő, hogy tilosban kószálok.
Milyen zsigeri érzés volt ott lenni?
Izgalmas. Éreztem, hogy fontos hely. Nem feltétlenül jó, de meg akartam érteni a működését.
Húsz éves.
Igen. Az egyetemen nem a gazdaság és a vállalatok valós működéséről tanul az ember. A szakmai gyakorlatokból viszont sokat tanultam rögtön az első év után. Münchenben 1987 nyarán a BMW pénzügyi kontrolling részlegén a helyi gyár következő évi költségvetését kellett elkészítenem. Mindenkit kikérdeztem az igényeiről, az összeállításom megtoldottam becslésekkel, és mindenki nagyon elégedett volt. De komolyra fordítva a szót, 1988 nyarától egy másik gyakornoki időszak alatt már többet tanultam a pénzügyekről szintén Münchenben, a Deutsche Bank különböző részlegein. Rögtön az első napomon elküldtek Münchner Freiheit városrész gazdag ügyfelek számára fenntartott Schwabing-i fiókjába, és az első ügyfél, aki leült elém a pultba, a tévéből általam is jól ismert kabarészínész Dieter Hildebrand volt. Ott virított előttem a monitoron a híres fickó bankszámlája. Ekkor kezdtem pedzegetni, hogy a bankárok sokat tudnak és komoly befolyással bírnak!
Dr. Richard A. Werner központi banki szakértő, közgazdász 2019-ben
A kép forrása “www.professorwerner.org”.
Kicsit lépjünk vissza az időben! Németország mely részén született? Mit tudhatunk meg a családjáról?
Alsó-Bajorországban egy Münchenhez közeli kisvárosban nőttem fel, az osztrák határhoz, Salzburghoz és Passauhoz is közel. Itt jártam gimnáziumba is. Édesapám háziorvos volt és a pályafutása során ráeszmélt, hogy amit az egyetemen és az orvostudományban tanítanak az mennyire egyoldalú. Megállás nélkül dolgozott. Otthon ebédidőben találkoztunk és olyankor a gyógyszeripar legújabb orvosi bűntetteiről és gazdasági érdekeiről szóló történeteit hallgattam, hogy az orvosokat miként nyomják a betegeik érdekeivel ellentétes irányba, és miként bünteti a rendszer a valóban gyógyítani szándékozókat. Apám ráébredt, hogy bizonyos panaszokra jobb az alternatív gyógymód. De fizetéslevonással büntették, ha állami háziorvosként mondjuk homeopátiát alkalmazott. Ő mégis azt tette, amit a legjobbnak gondolt a páciensei számára. Nyugdíjba vonulása után a magánpraxisában már nem kötötték ilyen szabályok, és száz százalékban alternatív módszerekkel, nevezetesen biorezonanciával gyógyított. Felismerte az élet elektromágneses természetét. Hisz az élet minden formája, legyen az növény, állat vagy ember elektromágneses frekvenciákkal rendelkezik. Ez elemezhető, és felállítható baj esetén a diagnózis. Ugyanakkor a biorezonanciás készülékekkel a diagnózisról a terápiára is át lehet váltani. A gyógyszeripar ezt utálja, mert nincs mit eladni. Csupán az orvos, a gépe, az elemzés, és a kezelés. Se tabletta, se injekció, semmi. Apám a legelképesztőbb történeteket mesélte emberekről, akik évtizeden keresztül jártak szakorvosokhoz mindhiába. Messziről jöttek hozzá a betegek, néhány alkalommal kezelte őket és gyógyultan, feldobva, hálásan távoztak. Az egyik páciense súlyos májbeteg ember már sárga bőrrel érkezett hozzá. Nem akarták elfogadni a leleteit és alkoholizmusra gyanakodtak. Nem volt ugyanis más magyarázatuk a súlyos májkárosodásra. De nem volt alkoholista. A mája viszont annyira rossz állapotban volt, hogy transzplantációra lett volna szüksége. Az új májra várva, bukkant rá apámra, aki kiderítette, hogy az Epstein-Barr vírus okozza a problémáját, amit eredetileg Emil Pfeiffer fedezett fel és Pfeiffer mirigyláz a német neve. Apám ott azonnal meggyógyította biorezonanciával! Az összes korábbi orvosa megdöbbent, mondván lehetetlen, hogy a mája újra egészséges. Az ember pedig repesett a boldogságtól, mert új életet kapott és nem volt szüksége transzplantációra, ami ugye nem épp egyszerű.
Persze amikor az emberek az orvosi hivatás mellett döntenek, valószínűleg a többség valóban segíteni akar és motivált. A pénzorientált BigPharma befolyásolása azonban olyan erős, hogy egész tudományágakat, így az egészségügyet is eltorzíthatják olyan irányba, ami sok esetben ellenkező eredményre vezet, és az embereket még betegebbé teszi, ahogy azt az elmúlt években láttuk. Ezzel a háttérrel indultam. Így talán egy kicsit fel voltam készülve arra, amikor az egyetemen közgazdaságtant kezdtem tanulni.
Ahol ugyanezzel kellett szembesülnie…?
A közgazdaságtan az erőforrásokról, a pénzről és a hatalomról szól. Ezért a legrosszabbra kell számítani. Persze nem ezt tanítják. „Ó, itt szó sincs hatalomról! Ez tudomány és objektívek vagyunk.” De amit tanítanak az ideológia. Hosszú időbe telik mire kihámozod magad az agymosásból, ha egyszer már átestél a szokásos fősodratú közgazdasági képzésen, mint én is. A hátterem azért segített ennek felismerésében. Édesanyám pedig mindig bátorította apámat, hogy harcoljon a nagy gyógyszergyártó cégek és a kormány egészségügyi politikája ellen, amikor azokat helytelennek érezte. Apám szelíd ember volt, anyám hevesebb, harcosabb személyiség, így jól tudta erősíteni az elhatározásaiban.
Egyfajta tabu még az Ön generációjában is, hogy németként el lettek nyomva a saját hazájukban, mondván, nem elég jók… Miért döntött úgy, hogy Angliába megy egyetemre?
Németországot az USA és az Egyesült Királyság 1945 óta tartja megszállva és ez „a németség átnevelésének rendszerével” párosul az iskolarendszer valamennyi szintjén. E program még mindig fut, de Kelet-Németország – történelmileg Közép-Németország - kivétel, hisz ott a szovjet megszállás érvényesült, őket nem nevelték át ilyetén módon és ez most az eltérő szavazási magatartásban meg is mutatkozik.
Az AfD támogatottságán látszik.
Igen. Tehát Nyugaton a náci múltunkkal tömték tele a fejünket. A XX. századi szűk tizenkét évre fektetnek minden hangsúlyt, figyelmen kívül hagyva a kétezer éves német történelmet. Annyira erősen sulykolják, hogy ha nem követed vagy megkérdőjelezed a hivatalos narratívát börtönbe is kerülhetsz. A tanítási attitűdjük lényege, hogy németként nincs mire büszkének lennünk és csak az „a valami” létezik, amiért folyton bocsánatért kell esdekelni. Míg más országok, különösen az USA és az Egyesült Királyság milyen nagyszerűek. Egyenesen csodálatosak! A demokrácia és a békés együttműködés modelljei. Ezt verték a fejünkbe Németországban. Talán ez volt az egyik oka, hogy gimnazistaként úgy döntöttem Angliába megyek. A tanulmányaim alatt persze kiderült, hogy bank- és banktörténetileg Anglia elég különleges hely, hisz a modern gazdaság, a pénzügyi rendszer a XVII. században onnan indult útjára. De abban a pillanatban, amikor megérkeztem az Egyesült Királyság földjére, észrevettem, hűha, ez nem is olyan fejlett! Külföldi diáktársaimmal nem egyszer arról diskuráltunk, hogy inkább tűnik fejlődő országnak, mint bármi másnak. Bár mostanra - amikor beszélgetünk -, a politikusok Németországot is fejlődő országgá változtatják.
Ugyanabban az évben, amikor bemutatják a mozik a Tőzsdecápákat, kerül Alan Greenspan a FED kormányzói székébe tizenkilenc évre. És Greenspan hosszú hivatali idejének még a kezdetén meg kell ismernie a közgazdász, Richard Werner nevét.
Így van. Először 1993-ban közvetve kerültem kapcsolatba Greenspannel.
De az ehhez szükséges tudás megszerzéséhez még bele kellett vetnie magát a Japán társadalomba, és kutatásba, hogy felépítse a QTC-t, azaz a szétbontott hitel mennyiségi elméletét.
A gyakornoki tapasztalatok a befektetési banki tevékenység felé terelték a figyelmem. A pénzügyi piacok vonzottak, ugyanakkor Kína izgatott. Meg akartam tanulni kínaiul és fel is vettek a Fudan Egyetem nyelviskolájába ’89 nyarán. Az utolsó vizsgáim a London School of Economics-on 1989. június 4-re, édesapám születésnapjára estek. Levizsgáztam, visszamentem a diákszállóra, hogy végre kipihenem magam és asztalra tett lábbal lazíthatok. Irány Kína! - gondoltam, miközben a híreket néztem a társalgóban. Erre mit látok a BBC-n? Kínában hadiállapotot hirdettek, az összes egyetemet bezárták.
A Tienanmen téri – csinált - diáklázadás...
Három héttel később kellett volna érkeznem. A nyugati média úgy állította be, mintha drámai esemény lenne, ami utólag már kétségbe vonható, de ez egy másik történet…
Soros György a Tienanmen téri diáklázadás mögött
Matthew Ehret: Hogyan szakadt el Kína David Rockefeller rabszolgamunka-programjától?
Egy kínaiul tanuló londoni diáktársam, aki járt már Pekingben – én akkor még nem jutottam el Ázsiába – azt mondta nem megy, mert lehetetlen kijutni. Viszont én nagyon Ázsiába akartam menni, kínaiul tanulni! Azonban ez már valószínűtlennek látszott, így eltűnődtem, hogy inkább Japánba kellene mennem, hiszen kínai írásjeleket használnak, csak japánul. De hogy szervezzek meg magamnak egy nyári tartózkodást három héttel a júliusi indulás előtt? Fogtam magam és a londoni diákszálló érmés nyilvános telefonjáról felhívtam a Deutsche Bank frankfurti központját. Elértem egy fickót a nagyhatalmú német bank személyzeti osztályán. Előadtam neki a terveimet, hogy három hét múlva szívesen lennék a Deutsche Bank tokiói gyakornoka. Mire felkiáltott „Mindenki Japánba akar menni!” Japán volt a kor slágere - a Nikkei tőzsde pedig épp a történelmi 40.000 közeli csúcs felé száguldott. A japán befektetések, a japán menedzsment, a japán kultúra volt a központi téma a nyugati fősodratú média többségében. Ebben az időszakban árasztja el a jen a világot és vásárolják fel a vállalatokat. „Nyilván beszél japánul?” – kérdezte. Bevallottam, hogy nem. „ Akkor várjon még pár évig. Mikor akar menni? - Három hét múlva” - válaszoltam. Majdnem leesett a székéről. Azzal törtem meg a csendet, hogy kiböktem, korábban már voltam a Deutsche Bank gyakornoka. Kiderült, kimondtam a varázsigét. Bűbájként működött. Azonnal megváltozott a hozzáállása. „Sie waren schon im Hause?" Járt a cégnél (a házban)? Miután megtalált az aktái között megkérdezte „Mit mondott, mikor akar kezdeni? Három hét múlva?...Talán lehetséges.” Három héttel később pedig megérkeztem Tokióba, és sokkal többet tanultam a kereskedési folyamatokról a Bank of Japan-nál, mint New Yorkban és Münchenben együtt, ahol a kereskedők többnyire egyáltalán nem fedték fel a kártyáikat.
A japánokat megismerve rájöttem, nemcsak okosak, de el akarják mondani, hogy mi történik valójában. A hivatalos megbeszélések hivatalos céllal bonyolódnak, ott nem derül ki az igazság. Japánban két igazság van, a hivatalos igazság - a homlokzat, a „tatemae” - és a nem hivatalos, ahogy a dolgok valóban „honne” működnek. Utóbbi vacsora közben, egy kis szaké mellett derül ki – négyszemközt. Ilyen körülmények közt jöttem rá, hogy működik a Bank of Japan (BoJ), miként működtette a bankközi piacot, és miként manipulálják a központi bankok a folyamatokat. A gazdaság „honne”-jába vagyis, az igazságba való beavatás folyamatát elősegítette, hogy a nyári gyakorlatom után a következő évben visszatérve kilenc hónapig tanultam japánul. Szerencsésnek tartom magam, hogy egy olyan országban élhettem, ahol teljes mértékben rájöttek, a hivatalos narratívák ritkán jelentik az igazságot.
… olvasni a sorok között, ahogy mi mondjuk itt Kelet-Európában.
Persze az ember idővel rájön, hogy ez mindenhol így történik, és hasznos ez a szemléletmód. Más szóval, hogy mindig van egy második történet, egy második igazság.
Japánban ez összefügg az amerikai megszállással?
Az 1945 utáni Japán az USA képére készült. Az alkotmányt az amerikaiak írták. Persze ez csak a felület. A japánok rájöttek, hogy a győztes amerikaiak társaságában azt kell hangsúlyozniuk, amit az amerikaiak hallani akarnak. Miközben a valóság teljesen más! Rendkívül sokat tanultam náluk a gazdaságról, a világ működéséről, a bankokról és Németországról is. A nagy növekedési ütemű német rendszerről is. A japánok ugyanis a német dolgok szakértői.
Életem első kutatási projektjét 1991-ben a Japán Fejlesztési Bank legelső Shimomura ösztöndíjasaként végeztem. Hat hónap állt a rendelkezésemre, hogy megfejtsem a japán tőkekiáramlás rejtélyét - amit egyetlen gazdasági modell sem tudott megmagyarázni – mellyel a nyolcvanas évek végén elárasztották a világot, és mindent felvásároltak. Gigantikus pénzmennyiség ömlött ki Japánból, sokszorosa annak, mint amennyit bármelyik gazdasági elmélet vagy modell le tudott írni. Megmagyarázhatatlan anomália! Kutattam és faggatóztam. Semmilyen modell nem működött. Tátongott egy rés a közgazdaságtanban. A japán tőkekiáramlás szakértői állították, lehetetlenség megfejteni. Fiatal, kezdő vendégkutatóként az lett a feladatom, hogy megtaláljam a választ arra a kérdésre, amiről az összes szakértő állította, nincs válasz. Nincs megoldás! Nem változtathattam kutatási témát, csak mert kemény dió. Ráadásul az összes professzorom az oxfordi és a tokiói egyetemről engem ajánlott a feladatra. Szükségem volt a megoldásra. Sejteni kezdtem, hogy a titok összefügghet egy másik rejtéllyel, az elképesztően drága japán ingatlanokkal. Tokió központjában a Császári Palota kertje ugyanis ugyanakkora piaci értékkel rendelkezett, mint egész Kalifornia állam! Az őrületes számok nyilván nem tükrözték a valóságot. Szorított a határidő, és égetően szükségem volt a rejtélyek megfejtésére, ezért kapcsolatot sejtettem a japán tőkeáramlás és a japán ingatlanbuborék között. Annak ellenére, hogy valamennyi szakértő állította, a rejtély megfejthetetlen. Nemcsak a japán szakértők. Megtudtam, hogy Jeffrey Sachs - aki akkoriban a Harvardon dolgozott - pont az én hipotézisemet vizsgálta, mely szerint az ingatlanár emelkedés összefüggésben állhat a hatalmas tőkekiáramlással: ha néhány négyzetméter Tokióban többet ér, mint San Francisco és Los Angeles együttvéve, akkor érdemes lenne eladni néhány parcellát Japánban, majd elmenni és felvásárolni a világot. Sachs professzor azonban azzal az állítással zárta kutatását, hogy ilyen kapcsolat nincs! Az ismert szakértők tehát nem tudták megoldani a rejtélyt. Velük ellentétben én csupán egy fiatal közgazdászhallgató voltam, és soha nem végeztem semmilyen kutatást. Így aztán úgy tűnt, hogy emberi szempontból nincs megoldás. De szükségem volt a megoldásra mivel a tokiói és az oxfordi professzoraim egyaránt engem ajánlottak, nem bukhattam el -, végül arra a következtetésre jutottam, hogy isteni beavatkozásra van szükségem. Úgy éreztem, hogy csak egy csoda segíthet.
…???
Igen. Istenhez fordultam. Egy vasárnap este miután a hat hónap fele már eltelt és még mindig nem volt kézzelfogható eredményem egyszerűen lefeküdtem a földre és elkezdtem imádkozni. Csodát kértem. Válaszul jelet kaptam, hogy csoda történik, ha van hitem. Megerősítést kértem, és újabb jelet kaptam. Tehát volt hitem. Így történt. Hétfő reggel pedig abban a pillanatban, hogy leültem Tokió pénzügyi negyedében a Japán Fejlesztési Bankban az íróasztalomhoz megjelent a megoldás a fejemben, még épp időben, hogy teljesítsem, amit vállaltam. Hiszem, hogy Isten adta meg a választ a kérésemre. Minden passzolt és valamennyi szám tökéletesen egyezett. Természetesen ehhez hitre van szükség. Talán az én hozzájárulásom a hitem volt. Ez a Jeremiás 33.3-ban így szól: „Kérdezz engem és megmutatom neked, amit nem tudsz.” Ezt a részt persze csak sokkal később olvastam el. De ez történt.
„Hívj engem, és én válaszolok neked, és nagy és kifürkészhetetlen dolgokat mondok neked, amiket nem tudsz.”
Hirtelen rájöttem, hogy a bankok gazdaságban betöltött különleges szerepét figyelmen kívül hagyták - részben szándékosan. Meg kell értenünk, hogyan működnek valójában a bankok. Ők ugyanis nem pénzügyi közvetítők, ahogy a hivatalos közgazdaságtan tanítja, hanem valójában a pénzkínálat teremtői. És mint ilyenek, sokkal nagyobb szerepet játszanak, mint azt a közgazdaságtan szeretné, hogy az emberek higgyék. Abban a pillanatban, hogy a bankokat beletesszük bármelyik gazdasági elméletbe, hirtelen magyarázó erőre teszünk szert. A bankok kihagyhatatlan részei a történetnek. Ha ugyanis pénzt teremtesz, akkor te vagy a változás létrehozója. A bankok pénzt teremtenek! A pénzteremtéssel mindig változást idézel elő. Ennek következményei vannak. Rájöttem, hogy ez nemcsak a közgazdaságtant változtatja meg, de a történelmet is újra kell írni. A történészek a politikai személyiségeket vizsgálják. Ki Napóleon, ha nincs hadserege? Ehhez pénzre van szükség. Honnan jön a pénz? A bankárok sokkal fontosabbak a háttérben, mint a politikai alakok az előtérben, beszéljünk akár Julius Caesarról, Napóleonról, Sztálinról, Hitlerről vagy más XX. századi rezsimváltások mögötti módszerekről. Minden nagy politikai változást finanszírozni kell, és ha követjük a pénzt, a hivatalos narratívától eltérő magyarázatokat kapunk. Az erőforrások felett a bankrendszer és bankárok rendelkeznek. Meg kell érteni, hogy melyik bankár, melyik politikust fizeti. Aztán máris más nézőpontból látjuk a történelmet. De visszatérve Japánra, a pénzteremtés az igazi ok, ami a különböző hatásokat kiváltja, beleértve a tőkeáramlást is. Tehát a japán bankok ingatlanvásárlási hitelei felhajtották az eszközárakat, létrehozva ezt a hatalmas eszközbuborékot. E túlzott pénzteremtés egy része aztán külföldre gyűrűzött tovább, tőkekiáramlást okozva.
A semmiből teremtve pénzt?
Igen. Fel kell ismernünk a bankok által létrehozott pénzkínálat fontosságát, ami a hitelteremtés folyamata. Ugyanakkor elkülönítendő a reálgazdaságnak nyújtott hitel a GDP-n kívüli tranzakciókhoz nyújtott hiteltől. Ugyanis az összes eszközügylet - ingatlan és pénzügyi eszközügylet - nem része a GDP-nek, nem járulnak hozzá a nemzeti jövedelemhez. Külön kell kezelni őket. A közgazdászok ebben a kérdésben teljes tévedésben vannak. Tehát az eszközvásárlásokhoz nyújtott bankhitellel meg tudtam magyarázni a japán tőkeáramlást. Miután megértettem, tudtam milyen adatokat kell keresnem, és tökéletesen egyeztek. Tehát a japán ingatlanszektor számára nyújtott banki hitelteremtés pontosan megmagyarázta a 80-as években lezajlott japán tőkekiáramlást.
A bankok ingatlanvásárlásokhoz nyújtott túlzott hitelteremtése otthon eszközbuborékot okozott, és egyúttal az 1980-as évek példátlan tőkekiáramlását is. Amikor azonban a zene megáll - nevezetesen amikor a banki eszközvásárlási hitelezés lelassul -, zavar támad, és Japán 1991-92-től hosszú távon nettó tőkeimportőrré vált. Az ismert modellek mindezt nem tudták megmagyarázni, mivel figyelmen kívül hagyták a banki hitelteremtést.
Dr. Richard A. Werner központi banki szakértő, közgazdász
Bakos Zoltán felvétele
Kutatásaim alapján kidolgoztam egy elméletet, amely működik, és empirikusan megalapozott - ez a QTDC, quantitative theory of disaggregated credit - a bontott hitelek mennyiségi elmélete, vagy egyszerűbben általános mennyiségi elmélet (General Quantity Theory). Mindenesetre ez a felismerés azt jelentette, hogy rekordidő alatt be tudtam fejezni a kutatásomat, és időben benyújtottam a dolgozatomat a Japán Fejlesztési Banknak.
A pénz természetéről való gondolkodás alapkérdés. Mi a pénz Richard Werner-i definíciója?
A válaszhoz meg kell határoznunk, hogy hol és mikor. Egy ősi társadalom esetében más választ kapunk, mint a mi modern rendszerünkben. Tehát jelenlegi modern rendszerünkben a pénzt hitel formájában a bankok és a bankrendszer hozza létre.
…és filozófiai értelemben?
Ismétlem, ez attól függ, hogy arról beszélünk-e, ami jelenleg van, mert filozófiailag arról is beszélhetünk, hogy milyennek kellene lennie, és milyenné válhat, ami talán egészen más, mint amilyennek ma ismerjük. Sok szempontból ugyanis egy irányítási eszközzé vált, amely hadi és energetikai erőforrások feletti rendelkezést tesz lehetővé, egyidejűleg lehet a keresletet és a kínálatot befolyásolni általa. A hitelteremtés a modern kapitalista gazdaság kulcsmechanizmusa. Ennek ellenére a legtöbb gazdasági elméletben és modellben, de még a közgazdászok és a nem-közgazdászok tudatában, vagy a gazdaság különböző szféráiban sincs jelen a megértési szándék, hogy hogyan is működik valójában a pénz.
Werner professzor
Bakos Zoltán felvétele
Ennek eredményeképpen végtelen félreértés él a gazdasággal és a pénzügyi szektorral kapcsolatban a köztudatban. Nem beszélve arról, hogy mit kellene tennünk a jobb gazdasági teljesítmény érdekében. Ugyanis élhetünk bőségben. A gazdasági bőség lehetséges!
Azonban az erőforrások feletti irányítással rendelkezők értik, hogyan kell használni a rendszert, és nem hozzák meg azokat a döntéseket, hogy bőségben éljünk, ehelyett szűkösséget, megszorításokat vetnek be. Lényegében pszichológiai eszközökkel befolyásolnak, hogy olyan viselkedést érjenek el, amilyet akarnak. Rengeteg a manipuláció. A pénzügyi rendszer lehetne sokkal egyenlőbb, demokratikusabb, átláthatóbb és sikeresebb, már csupán kis változtatással is. Ezek legegyszerűbbike, amiről régóta beszélek, és próbáltam változást elérni, és aminek a megvalósításában aktivistaként próbáltam segíteni, az a bankrendszer decentralizálása. Más szóval, sok kis helyi banknak kellene helyben hiteleznie. Ez támogatja a kis cégeket és teremt munkahelyeket, mivel hitelnyújtásuk pénzteremtés. A nagy bankok nem akarnak hitelezni a kis cégeknek. A legnagyobb munkaadók azonban a kis cégek.
A kis bankok inkább a kisvállalkozásoknak nyújtanak hitelt, termelő üzleti beruházásokra, ami infláció és válságok nélküli gazdasági növekedést eredményez. Tehát egy sok kis bankból álló bankrendszer egészen más gazdasági eredményre vezet, mint a pár nagy bankból álló koncentrált bankrendszer, nevezetesen nagyobb gazdasági növekedést, nagyobb jólétet eredményez, és nem csak egy szűk elit, hanem a többség számára! Ezért a bankrendszer decentralizációja a leghatékonyabb intézkedés a jelenlegi gazdasági rendszer javítására és a legfontosabb problémák megoldására.
Valóban részt vesz helyi bankok megszervezésében Magyarországon?
Ez az egyik dolog, amit igazán szeretnék csinálni. Még nem vágtam bele itt, de szeretnék nagyon profin működtetett kis helyi bankokat létrehozni. Ez megmutatná, hogy mekkora jólétet lehet teremteni, hiszen még a kis bankok is új pénzt teremtenek a kis cégek termelő üzleti tevékenységeihez, ami pedig sok új munkahelyet hoz létre. Így lehetséges a magas növekedés a magyarországi régiókban, nemcsak Budapesten, mindenhol. A helyi bankokkal a helyi közösségek megerősödhetnek, és nem szenvednek a fiatalok elvándorlása miatt - akár Magyarországon, akár Erdélyben.
De a nyereségesség nem a bank, hanem a közösség számára jelent nyereséget?
Pontosan, persze. Bankként valamelyest nyereségesnek kell lenned, de a haszon a közösség és az egész társadalom javát szolgálja. Mindenki nyer. Nincs vesztes. A nagy bankok meg azért nem veszítenek, mert nem érdekli őket, hogy kis cégeknek hitelezzenek.
Magyarországon a nemzeti oldalon nagy tiszteletnek örvendő közgazdász Dr. Bogár László a politikai folyamatok hátterének magyarázatára egy olyan kifejezést használ, amely ennek a legalább 3000 éves pénzügyi hatalomnak a természetét írja le. A "nem létező" hatalom. Mert rejtve van, nem a színfalak mögött, hanem felettünk. Mit gondol erről?
A „nem létező” kifejezés angolul nem tűnik ideálisnak. De A jen hercegei című könyvemből készült dokumentumfilm is erről a rejtett, színfalak mögötti hatalomról szól. Ez a nem látható erő a nagy központi bankok mögött áll, amelyek létrehozzák ezeket a fellendülés-hanyatlás (boom&bust) ciklusokat és gazdasági válságokat, melyeket a változtatások kikényszerítése érdekében kreálnak. Lehetséges, hogy ugyanarról beszélünk.
A jen hercegei
Bogár László mindig hangsúlyozza, ez túl komplex, nem nevesíthető konkrétan.
De az emberek kíváncsiak, pontosan tudni akarják, hogy ki áll a dolgok mögött. A munkám során azt tapasztaltam, hogy nem is szükséges túl messzire menni, mert könnyen láthatóvá válik miként osztják le a központi bankok a hatalmat. Magyarországgal ellentétben, máshol a jegybank nagyon elkülönül a kormánytól, egyfajta mellék-kormány, nem ritkán a valós kormány. Magyarországon az emberek nincsenek annyira hozzászokva ehhez, mert a Magyar Nemzeti Bank támogatja a kormányt, és többé-kevésbé hasonlóak a céljaik. Nem versenyeznek egymással. De más országokban a központi bankok függetlenek a kormányaiktól. Önállóan cselekszenek. Sokszor az ellenkezőjét teszik, amit a kormányuk akar, és képesek is megbuktatni. Egy példa a közelmúltból, Liz Truss a legrövidebb ideig regnáló brit miniszterelnök volt, talán két hónapnyi hivatali idővel.
A saláta fonnyadási idejével tették nevetségessé.
Az igaz történet azonban, hogy már miniszterelnöki kinevezése előtt kritizálni merte a Bank of England-et (BoE). Felül szándékozta vizsgálni a BoE hatalmát. Ezért az első hivatali napjától kezdve a BoE meg akarta buktatni. Meg is tette. Egy központi bank könnyen okozhat egy kis felfordulást a kötvénypiacon. A médiát meg ráveszi, hogy azt a történetet terjessze, ami neki kedves. Liz Truss esetében az egész média felugrott ugyanarra a szekérre és idiótának állították be. Egyébként néha tényleg vannak idióták a kormányban, nézzük csak meg a német kormányt. Nekik gyakran még középiskolai végzettségük sincs. Nem is beszélve arról, hogy egyetemi diplomája némelyiknek végképp nincs. Miniszteri pozícióban! Ebből lehetne ügyet csinálni, de a média szerint Liz Truss az idióta, az oxfordi diplomájával, a BoE meg is buktatta némi piaci manipulációval. Tehát ilyen hatalommal állunk szemben. Igen, elgondolkodhatunk, hogy ki áll valójában a Bank of England mögött? De sok szempontból nem szükséges ezt vizsgálni. Elég, ha csak tisztában vagyunk a központi bankok túlerejével. Nem elszámoltathatóak. Ez az a pont, ahol szükségünk van változtatásokra. Az egyik változás, hogy sok kis helyi bankot kell létrehozni. És akkor szinte mindegy, hogy kik állnak a központi bankok mögött.
Térjünk vissza a kilencvenes évek elejére. Megoldotta 25 évesen a megoldhatatlan rejtélyt. Mi lett a feltárása sorsa?
Elküldtem a dolgozatom - a QTC-elméletem - az Economist-nak, nevezetesen Clive Crook gazdasági szerkesztőnek, aki később az Economist főszerkesztő-helyettese lett. Írt róla egy kritikát az Economics Focus rovatba.
The Economist 1993. június 19.
Clive Crook cikke az Economist-ban R. Werner fetárásáról A japán rejtvény címmel
„Ez Richard Werner magyarázata a hitelnek a reálgazdaságba való áramlásáról, szemben az eszközpiacokkal, és még sokat fogunk hallani az elméletéről”.
Elmagyarázta a hitelről és a pénzteremtésről szóló kinyilatkoztatásaimat. „Ez Richard Werner magyarázata a hitelnek a reálgazdaságba való áramlásáról, szemben az eszközpiacokkal, és még sokat fogunk hallani az elméletéről”. Az internet megjelenése előtt volt mindez. Az idézett tanulmányom pedig papírra készült. Majd kaptam egy rakás levelet - a Federal Reserve-től, a Bank of Englandtől, a Rothschild Banktól, a JP Morgantól. Nagyon szerették volna megkapni a tanulmányomat. A Federal Reserve volt a legizgatottabb…
Budapest, 2025. február 14.
A folytatás - A TILTOTT II.RÉSZ - Harc a „varázsigéért”
Tallián Hedvig
Hálás köszönettel tartozom számos embernek, akik szaktudásukkal vagy lelki támogatással első szóra, feltétel nélkül és azonnal támogatták e munkám megszületését.
