Párhuzamos társadalom

Párhuzamos társadalom

A GREAT RESET FELÜLNÉZETBŐL, AVAGY A KORLÁTLAN HADVISELÉS KORA

2024. január 18. - parhuzamosmagyarok

A 2020 óta eltelt néhány évben több lelkiismeretes és jeles gondolkodó igyekezett elemzésein, írásain, nyilvános megnyilatkozásain keresztül magyarázatot adni, hogy miért állt körülöttünk a feje tetejére a világ és milyen komplex kihívással állunk valójában szemben. Gondolataik döntően az alternatív nyilvánosságban terjedtek futótűzként, hisz emberi közösségünk józan paraszti ésszel bíró - anyagiakkal, egofényezéssel nem megvehető - tagjainak minden igazságmorzsa a megosztásra érdemes reményt jelenti.

A reményt, hogy egy nyilvánvalóan bukott társadalmi-, politikai berendezkedéssel és velejéig rohadt, pusztító pénzügyi rendszerrel szemben lehetséges és kell is alternatívát felmutatni. Ez a számosságában, tudásában és lelki erejében egyre gyarapodó józan paraszti kisebbség – hétköznapi hőseivel és kiemelkedő alakjaival - láthatatlan szálakon szövi át ezt a szép bolygót. A jobb világ utáni kutatásban sokszor mégis azt képzeltük, hogy nincsenek egyáltalán társaink és bele kell törődnünk az „összeesküvés-hívőknek” járó kitaszított magányba, lenézésbe, aztán hirtelen a „Semmiből” mégis elénk kerül egy-egy tisztázó és reményt keltő mélyelemzés, podcast, belebotlunk egy bátor professzorba, egy életét kockáztató fehér holló közszereplőbe, egy hétköznapi új barátba legyen magyar, amerikai, finn, angolai, olasz, mexikói vagy éppen német az illető. Ilyenkor már nem csak hisszük, de tudjuk, van kiút a ránk kényszeríteni akart agyzsugorításból és elnyomásból.

Ám ahhoz, hogy az alternatíva építés eredményes legyen meg kell értenünk a világunkat feje tetejére állító erő természetét és kelléktárát. Erre a nem kis feladatra tesz alábbi írásában kísérletet IURIE ROŞCA Moldáviából. Fogadják nyitott szívvel és elmével e nemzeti és keresztény elkötelezettségű, a politika felsőbb bugyrait is megjárt újságíró gondolatait. Én ismeretlenül is Hálával gondolok rá, Tallián Hedvig, a fordító. Íme:

A GREAT RESET FELÜLNÉZETBŐL AVAGY A KORLÁTLAN HADVISELÉS KORA

Kedves barátaim, tavaly 2023-ban a Kisinyovi Fórum nemzetközi csapata kiváló munkát végzett. Rendezvényünk számos értelmiségit, írót, tudóst, szakértőt és újságírót hívott össze több országból, mindegyikük teljes erőbedobással vesz részt a rosszindulatú globalista elit világméretű zsarnoksága elleni küzdelemben.  A szeptember 9-10. között megtartott kiemelt rendezvényünk a Kisinyovi  Fórum 2023. "Az ENSZ Agenda 21 és a Nagy Újraindítás: A liberalizmus bukása a technokráciába és a transzhumanizmusba" címmel zajlott le. Harminchárom előadónk briliáns felszólalásaikban elemezték és szedték ízekre a globalisták emberiséget leigázni és elpusztítani akaró terveit.

Eseményünket négy hónapos időtávra terjesztettük ki úgy, hogy hetente kétszer rendszeresen közzétettük az egyes résztvevők beszédeit, videón és szöveges változatban egyaránt. Továbbá előadóink beszédeit számos nyelvre - németre, franciára, olaszra, portugálra, spanyolra, oroszra, görögre, románra stb. - lefordítottuk, és több alternatív médiaplatformon is publikáltuk. Terjesztési kampányunk előrehaladtával sikerült a beszédeket különböző médiafelületeken elhelyezni, tömegesen megosztani bajtársaink cikkeit, videóit, és számos interjút is adtunk. Mindezek a tevékenységek különleges jelentőséget és komoly láthatóságot kölcsönöztek a Kisinyovi Fórum nemzetközi agytrösztön keresztül támogatott metapolitikai projektünknek.

Ismét elérkezett az ideje, hogy felkészüljünk a következő nemzetközi találkozónkra. A memorandumunk címében meghirdetett témát így is megfogalmazhatnánk: Korlátlan hadviselés, mint a luciferi elit sokdimenziós stratégiája a világ totális leuralására.

HÁBORÚS ÁLLAPOT MINT RÖGZÜLT VALÓSÁG

Az árnyékhatalom hosszú évek óta tartó totális támadása 2020-ban magasabb sebességbe kapcsolt. Ez volt a "Covid-19 pandémia" nevű különleges művelet indításának éve, célja a világ népességének nagyarányú irtása, genetikai módosítása, valamint a túlélők elszegényítése és leigázása.

Ez a riadó állapot, melyet a történelem e példátlanul súlyos eseménye váltott ki, összetett, kimerítő és mélyreható elemzést követel, ugyanis az emberi faj túlélése forog kockán. Sürgető, hogy a világ mai állapotának megfelelő vizsgálata mellett olyan megoldások megfogalmazását is megtegyük, amelyek esélyt adnak elkerülni a gyors és helyrehozhatatlan végkatasztrófát.

kihalt_emberiseg_karikatura_roscahoz_kicsi.jpg

Egymillió évvel az Emberiség után a Földön.

Hé! Emlékszel emberekre?

Nem.

(P. Escobar Telegram oldaláról)

Háborúban állunk. Az agresszor nem államot vagy államcsoportot képvisel, hanem magán- és nemzetek feletti entitások hatalmas hálózatát alkotja, amelyet nemcsak az abszolút hatalomvágy és a világ feletti zsarnokság megteremtése, hanem elsősorban mélyen spirituális, gonosz természetű indítékok vezérelnek. Ezen erők célpontjai a világ összes nemzete, az összes emberi lény, a köztük lévő rivalizálás pedig csupán az uralmi stratégia része.

A jelen hadiállapotát az különbözteti meg a klasszikus hadiállapotoktól, hogy nem deklarált, nincsenek olyan igazolt szereplői, mint az államok által felvonultatott két hadviselő fél. Az ellenség titkos, felforgató jellegű, és nem hagyományos fegyverek széles skálájával támadja áldozatait, ezeket a célországok nem képesek katonai ellenségeskedésként érzékelni. Erről szól Sun Tzu A háború művészete című művének aranyszabálya: "Rajtatok keresztül tanulunk meg láthatatlanná és hallhatatlanná válni; így tartjuk az ellenség sorsát a kezünkben". Az álcázás taktikája, valamint a tudományos tisztesség és a világ sorsáért való állítólagos erkölcsi felelősség látszatának keltése sebezhetetlenné teszi e halálos játék mestereit.

A világunkat maga alá gyűrő hatalmas erő középpontjában gazdasági, technológiai, média és kulturális-kognitív hatalom áll. Ez semmisíti meg az államok és nemzetek komplex megértési és hatékony ellenállási képességét. Az emberiség ellensége rendkívül kifinomult, hatalmas mennyiségű eszközzel tökéletesen felszerelt, és képes az egész világra nézve végzetes játékot űzni, miközben ártatlanságba és a jó szándék látszatába burkolózik.

A TISZTELETREMÉLTÓSÁG JELMEZÉBE ÖLTÖZÖTT „NEMZETKÖZI INTÉZMÉNYEK”

Az emberiség ellenségei az államok és népek számára hasznosnak és semlegesnek tekintett nemzetközi szervezeteken keresztül működnek, mint amilyen az ENSZ, a WHO, az IMF, a Világbank, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), a WTO, a WHO, a GAVI, az UNESCO, az UNICEF, az EU, a NATO stb. E hatalmas és "nyílt összeesküvés" cinkosává és egyben az okkult erők bábjává vált a világ valamennyi államának kormánya. Egyszerűen, kormányzott népeik irtásához hozzájáruló politikai rezsimekről beszélünk.

A világra és a nemzeti szintekre ránehezedő befolyását a valódi hatalom zárt körein és számtalan titkos és félig titkos módon terjeszti, gyakorolja, ilyen például a szabadkőművesség, a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézete (Chatham House), a Tavistock Intézet, a Külkapcsolatok Tanácsa, a Római Klub, a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, a Világgazdasági Fórum stb.

NEM-KATONAI HÁBORÚK MINT URALMI STRATÉGIA

E démoni elitek által vívott nem-katonai háborúk hadrendjei közt megtaláljuk:

A vallás háborút

A civilizációs háborút

A gazdasági háborút

A tudati (kognitív) háborút

A kulturális háborút

Az ideológiai háborút

A pszichológiai háborút

A médiaháborút

A biológiai háborút

A genetikai háborút

A faji háborút

A bevándoroltatási háborút

A geofizikai háborút

Az éghajlati háborút

A kiber háborút

Az elektromágnessel vívott háborút

A demográfiai háborút

A feminista háborút

A nemek közötti háborút

A transzneműek háborúját

A generációk közötti háborút és így tovább…

Ezekkel párhuzamosan véres harcok kirobbantása is repertoárjuk része marad, ahogy azt Ukrajnában és a Gázai övezetben látjuk. Ezekkel céljuk, a világgazdaság "ellenőrzött lerombolását” végrehajtani, szétbomlasztani az államok működési erejét és újraindítani a világot az ő Új Világrendjük szerint.

A sátáni elit az államok és az emberi szabadság végét jelentő utolsó csapásnak a "bolygóközi háborút” szánja, melyet évtizedek óta készít elő. Ez "földönkívüli invázióból" és az UFO mítoszból ered a Blue Beam Projekt végrehajtásával, amely az NWO (Új Világrend) létrejöttének végső fázisában emelkedik „diadalra”.

Ezen körülményekkel arra kényszerítenek bennünket, hogy folyamatos apokalipszisben éljünk, melyet gyakran "új normálisként" élünk meg.

REGIONÁLIS VERSENGÉSSEL FEDETT EGYEDÜLÁLLÓ STRATÉGIA

Az ENSZ Agenda 2030 Fenntartható Fejlődési menetrendje a maga tizenhét célkitűzésével minden nemzet számára kötelező, és a globális kormányzás valóságát fejezi ki: ez a végső alávetés és tömeges megsemmisítés ütemterve anélkül, hogy bármely ország ellenállna. Ráadásul, amíg a Föld egyetlen országa sem jelenti be, hogy ki akar lépni ebből az árnyékhatalmi ernyőszervezetből, ami az ENSZ, addig a Világkormány változatlanul fog működni. Anélkül, hogy létezését egyáltalán kinyilvánítaná!

Bejelentették, hogy 2024-ben aláírják az úgynevezett WHO Pandémiáról szóló szerződést, amely az egészségügy ürügyén véglegesen létrehozná a globális zsarnokságot, és kiirtaná a nemzeti- és személyes szuverenitás írmagját is.

Mindezzel párhuzamosan egy új disztópikus valóság nehezedik rá a világra, amely a tudomány és a technológia csúcspontjaként jeleníti meg önmagát, és az örök paradicsom eljövetelével kecsegtet. Ez a digitalizáció, a mindent látó ellenőrzés, az alapvető szabadságjogok eltörlésének korszaka - orvosi, éghajlati vagy kibernetikai vészhelyzet ürügyén – visszautasíthatatlan erővel tör fel. A központi bankok digitális valutái (CBDC-k), a Dolgok Internete, a Testek Internete, az intelligens városok vagy tizenöt perces városok „az emberfeletti ember" transzhumanista köntösében, a technokrácia mint az egyetemes zsarnokság megtestesítője önbeteljesítő jóslatnak hirdetve magát. Mindezek az új valóságok az egész világot újra szabják.

SZÖKÉS A FOGALMAK BÖRTÖNÉBŐL

Úgy tűnik, hogy globális szinten a Nyugat-Kelet, Észak-Dél tengelyek mentén tomboló csúcskonfliktusok egyike sem akasztja meg az ENSZ, a WHO és más szervezetek átfogó halálos stratégiáját!

E rendkívül kifinomult és összetett, a nemzetközi szervezeteken keresztül manifesztálódó világuralmi rendszer - ugyanis számtalan tudományos, kulturális, orvosi vagy média álcát viselő, egymásba ágyazott magánszervezetet foglal magába – és ezek segítségével a teljes körű uralom olyan fokát képes létrehozni, ami sokkal veszélyesebb, mint amit katonai hódítással vagy gazdasági leigázással el lehet érni.

Az emberiség ellen vívott totális, nem-katonai háború számos formáját az emberek túlnyomó többsége egyáltalán nem is képes emberiség ellen elkövetett támadásként érzékelni. Az új geopolitikai realitások és azok mély spirituális jelentőségének megragadására való alkalmatlanság hamarosan végzetesnek bizonyulhatnak az egész világ számára. A hibás nézőpontból következik, hogy a gondolkodás zsákutcába jutott, így aztán a kollektív elme csak letűnt idők fogságában képes vergődni.

A globalizáció új történelmi körülményei között, a tudomány és a technológia kvantumugrásszerű fejlődése és a világhatalom magánszervezeteinek túlméretes koncentrációja az okozója, hogy az országok, régiók és civilizációk közötti megosztottság régi sémái már nem érvényesek; ma már csupán leplezésként szolgálnak, mellyel elrejtik a konfliktusban részt vevő felek valódi arcát.

solari_elefant_a_szobaban_kicsi.jpg

Át kellene gondolnom, hogy valóban elefánt (háborúk, globalizáció) van a szobában?

Aha...

(A Solari Report karikatúrája)

Az általános zűrzavaros állapot leküzdése és az emberi civilizáció fennmaradását biztosító hatékony ellenállás esélyének létrehozása érdekében kategorikus különbséget kell tennünk horizontális és vertikális nézőpontok között.

A vízszintes tengelyen a kollektív Nyugat és a BRICS-országok, azaz a gazdag Észak és a feltörekvő Dél állnak egymással szemben. A döntő küzdelem azonban nem itt, hanem a „fent-lent” spektrumában zajlik: az egyik térfélen a démoni világelit többdimenziós és könyörtelen agresszióval harcol a másik térfélen álló „a világ népei” ellen. És ha az összecsapás előbb említett síkját veszi csupán észre a közvélemény, akkor az utóbbi, amely elmondhatatlanul fontosabb(!) elsikkad.

A fent említett országcsoportok közötti rivalizálás még 2020-ban sem szűnt meg, ennek ellenére az összes nemzet ugyanolyan engedelmesen reagált a hamis Covid-19 világjárvány idején a WHO rendeleteire, egyáltalán nem észlelve azt háborús eseménynek.

KI IRÁNYÍTJA A SHOWT?

A KOLLEKTÍV NYUGAT - BRICS, VAGY AZ USA - KÍNA SZEMBENÁLLÁS?

A globalizációval kapcsolatos egyik alapvető hiba az a tendencia, hogy a kollektív Nyugatot jelölik meg a folyamat kizárólagos vezetőjeként. E logika szerint a Nyugat összeomlása automatikusan a globalizáció kudarcához vezetne. Ebből erednek a BRICS-hez, mint a Nyugat civilizációs alternatívájához kapcsolódó mítoszok. Ennek a formátlan és mindenevő szervezetnek a közelmúltban történt jelentős bővülése a lelkesedés újabb hullámait indította el a globalizációt ellenző naiv hívek körében.

A Nyugat hanyatlását és a BRICS-országok felemelkedését az amerikai hegemónia kihívói egyformán üdvözlik. Eközben azonban nagyon kevesen veszik észre, hogy a Nagy Újraindítás (Great Reset) mindenütt zajlik. Átjárja a horizontálisan vívott geopolitikai konfliktusokat, amit ugye a hatalom felülről lefelé diktál, és ez a hatalom az, ami valójában számít. Hangsúlyozom, a világot magán, nemzetek feletti entitások irányítják, amelyek az ENSZ-en, a WHO-n, stb-n keresztül érvényesítik akaratukat. A nagy pénz (Big Money), a nagy olaj (Big Oil), a nagy gyógyszeripar (Big Pharma), a nagy technológia (Big Tech), a nagy média (Big Media), és társaik ugyanannak a sátáni polipnak a csápjai.

Ha már tudjuk, hogy  az ENSZ Agenda 2030-at a világ minden országa elfogadja, végrehajtja, és hogy a WHO népirtó politikája a hamis járványokról és az injekcióval történő gyilkolásról minden állam hivatalos politikája, és hogy a digitalizáció mindent átjár, hogyan fogadhatunk el csodálattal egy ennyire hamis alternatívát, ami ekkora abszurditás?

werner_elve_szuletes_diagr_kicsi.jpg

Élveszületés havi bontásban Németországban 2016-2022

Professzor R. Werner, Bp., 2023.

Egyeseknek még a közelgő dollármentesítés is ínyére van, mintha ez által az egyes nemzetek szintjén a monetáris szuverenitás megteremtése lehetővé válna, és eltűnne a történelem süllyesztőjében a BIS és a Londoni City. Pedig észben kéne tartani, hogy a dollárt először "nemzeti-szintű” CBDC-kkel fogják leváltani, majd pedig egy univerzális digitális pénzt terveznek bevezetni.

Közhely, hogy ugyanazon előfeltételek újra és újra ugyanazon következményekbe torkollanak. A technológiai társadalom a vidék kiürüléséhez, urbanizációhoz, technokráciához, és - a robotika és a mesterséges intelligencia révén - tömeges munkanélküliséghez vezet. Az amerikai hegemonizmus kínai hegemonizmussal való felváltása egyáltalán nem jelenti a Nagy Újraindítás kudarcát. Épp ellenkezőleg! A kínai társadalom ideális modell a globalista elitek számára, akik elepednek, hogy azt végre globális méretűvé terebélyesítsék.

A nemzetek valódi lázadása mindenekelőtt azt követelné, hogy elhagyják az emberiséget leigázó globalista szigort megvalósító ENSZ-t és WHO-t. De eddig a világ egyetlen országa sem jelentett ilyesféle szándékot, inkább engedelmesen követik az e szervezeteken keresztül működő Világkormány politikáját.

A KLASSZIKUS GEOPOLITIKA VÉGE

Az éghajlatváltozás mítoszát vakon s megadón fogadja el minden állam az ENSZ gumibotja árnyékában. A BIS (Bank for International Settlments) tevékenységét, a készpénz megszüntetését és a CBDC-k bevezetését nem a világ lakosságának elszegényítését és rabszolgaságba taszítását célzó eszközként, hanem az elkerülhetetlen pénzügyi szabályozás természetes folyományaként fogják fel. Ugyanez a közfelfogás él más "nemzetközi szervezetek" megítélésével kapcsolatban is.

A globalisták sikerének legfőbb garanciája, hogy képesek befolyásolni a kollektív tudatosságot, eloszlatni a nemzetközi keretrendszerrel kapcsolatos feltételezett mítoszokat, és módszeresen visszafogni a mai ember értelmi képességeit. Korunkban ugyanis nincs különbség az átlagember és egy állami tisztviselő tudatlansági szintje között. Ilyen körülmények között az álcázás és manipuláció stratégiája mint kés a vajon hatol át az agymosott elmén.

"A klasszikus geopolitika végének" hívom ezeket az új globális szintű kihívásokat. Ma az alapkonfliktus tehát vertikális: felülről lefelé zajlik, az ellenség egy nem-állami, nemzetek feletti és területen kívüli entitás. Ezért - akárcsak a társadalommérnökségben gyakorolt megfejtési gyakorlatokban - a háromszög két alsó sarkának, hogy megmeneküljenek örökös áldozattá válásukból, "horizontálisan" fel kell adniuk egymással szemben folytatott ellenségeskedésüket, és felfelé kell tekinteniük, hogy ráébredjenek a valódi ellenség kilétére, mely a fejük fölül, vertikális pozícióból támad.

AZ ELLENSÉG AZONOSÍTÁSÁBAN REJLŐ NÉZŐPONTI HIBA

Ezen a ponton visszatérnék a tavaly szeptember 9-én a Kisinyovi Fórum 2023. keretében tartott záróbeszédem címéhez: "Ismerd meg ellenségedet" - a hadművészet aranyszabálya a technokrata korszakban. Az emberiség ellenségei természetének mély megértése ugyanis esélyt ad nem egyszerűen a bosszúra, de az ellentámadásra és a túlélésre.

Most hatolunk be ugyanis a legérzékenyebb s legbizonytalanabb területre. A mai embernek ugyanis már sem vallásos sem spirituális életszemlélete nincs. A modernitás helyrehozhatatlanul megbélyegzett minket: materialisták, ateisták és racionalisták vagyunk. És mindezt úgy, hogy az emberiség ellenségei, akik évszázadokon át szekularizáltak és szellemileg sterilizáltak bennünket, maguk megmaradtak a mély spirituális valóságban. Miközben ők elidegenítettek minket Megváltónktól, aközben megtartották szövetségüket a mesterükkel. Vagyis elvakítottak minket, hogy ellenállás nélkül uralkodhassanak rajtunk és legyőzhessenek minket.

bob_moran_verfurdo_kicsi.jpg

Bob Moran karikatúrája

A totális szellemi gonoszsággal, az emberfeletti démoni erőkkel szemben nincs esélyünk győzelemre, ha csupán emberi lehetőségeinket használjuk. A fegyveregyenlőség hiánya örök vereségünket jelenti. Életbevágóan fontos azonban, hogy újra felfedezzük, és stratégiai szövetségre törekedjünk Teremtőnkkel, Jézus Krisztussal. Hiszen ha olyan hatalmas ellenséggel állunk szemben, mint a Sátán, és közben az emberi autonómia és önállóság téveszméi közt bolyongunk, az nem más, mint a kárhozat fia által keltett illúzió.

Rajtunk múlik, hogy a vesztesek szerepét, vagy inkább a hódítók küldetését választjuk! Hatalmas korszakváltó ugrást viszünk véghez, és ehhez fel kell vegyük az új keresztes lovagok páncélját. Lezárásul, választanunk kell és ez egyszerű: kinek engedelmeskedjünk, Istennek vagy a Sátánnak?! Nincs harmadik lehetőség! Az emberi autonómia hibátlan csapda, elvakít bennünket és öngyilkos kelepcébe taszítja Ellenállásunkat.

A LIBERÁLIS ILLÚZIÓ MINT BÉNÍTÓ ELEM

Ellenségeink elsöprő sikerének egyik oka, hogy továbbra is a világ zsarnokság és állami terrorizmus szabta feltételek közt vergődünk, elavult liberális demokratikus hivatkozási keretrendszerben. A sátánista elitek emberiség elleni totális háborújával szemben az egyetemes népirtás közepette jogi fogalmakkal operálunk; alkotmányra, emberi jogokra és demokratikus normákra hivatkozunk. Reményeinket a választási ciklusokhoz és az olyan "megmentőkhöz" kötjük, mint Trump vagy Putyin, és istenítjük az eleve féken tartott ellenzéket. És nem vagyunk hajlandók megérteni a helyzet tragikomikus természetét.

Amikor egy merénylő megöli a gyermekeid, a feleséged, a rokonaid tisztességes polgárként elgondolkodsz, ügyvédet keresel és megvárod míg vádat emel a bíróság. De a háborúnak megvan a maga kérlelhetetlen logikája! Ha nem állítod meg a gyilkosodat, ő öl meg. Még az a tény sem változtat a két fél, a gyilkos és az áldozat közötti erőviszonyokon, hogy ezúttal nem puskákat és bombákat használnak halálos fegyverként, hanem injekciókat, elektromágneses hullámokat és mérgezett ételeket.

jurij_rosca_moldav_kicsi.jpg

Az áldozat önvédelemből cselekszik, és vissza kell vágnia! A globalista elit Nagy Újraindítás (Great Reset) népirtó tervére adott válaszunkat Nagy Ébredésnek nevezik - joggal. De ennek az ébredési erőfeszítésnek a közvetlen folytatását a Nagy Ellenállásban kell kiteljesítenünk. Bármi más csak steril intellektuális gyakorlat lenne, és az emberi civilizáció eltűnését kockáztatnánk!

Iurie Roșca

Moldávia, 2024. január 14.

Fordította: Tallián Hedvig

 

PÁRHUZAMOS KONZULTÁCIÓ AZ ÉLETRŐL

1. A Covid-19 pandémia idején a hivatalos kommunikáció ellentmondásos volt. A közmédiába nem kerülhettek be a szakmailag megalapozott, de a hivatalos közlésekkel vitába szálló vélemények. ÖN MIT GONDOL?

A. A hiteles tájékoztatás alapja, hogy minden megalapozott és fontos vélemény teret kapjon.

B. Az államigazgatás kényszerhelyzetben volt és ezért meg kellett választania, melyik szakértő véleményének ad teret a közmédiában.

2. Jelentős, a lakosságot érdeklő és érintő közérdekű adatokat hallgattak el a Covid oltások, halálozások, illetve oltás mellékhatások összefüggéseiről. ÖN MIT GONDOL?

A. A közintézményeknek minden közérdekű adatot kozmetikázatlanul, nyers formában és naprakészen közölnie kell.

B.Az államigazgatásnak olyan megoldást kell választania, amely a polgárok védelmét szolgálja, de szándékait a külföldi rosszindulatú szereplők előtt nem fedi fel.

3. Rejtett kommunikáció zajlik az EU, WHO és más nemzetközi szervezetek tervezeteiről, melyek jövőbeli járványok ürügyén korlátoznák a nemzeti és egyéni szuverenitást egyaránt. ÖN MIT GONDOL?

A. Az ország szuverenitását érintő kérdésekben minden polgár érdekelt, ezekről csak teljes körű tájékoztatási kampányt követő népszavazás dönthet.

B. Az államigazgatás megállapodási jogköre kiterjed minden nemzetközi szerződésre, így ha nem az ország érdekeit szem előtt tartó funkcionáriusok jutnak befolyáshoz az a nemzeti szuverenitást veszélyeztető szerződések aláírását eredményezheti.

 

parhuzamos_konzultacio_2023.jpg

4. A médiumok gyakran közölnek olyan információt, amelyről már a közlés idején feltételezhető, hogy nem tartalmazza a teljes igazságot. Több ilyenről kiderült már, hogy hamis volt. ÖN MIT GONDOL?

A. Minden médiaszereplő vállaljon akár büntetőjogi felelősséget az állításaiért, ha azokról bebizonyosodik, hogy alkalmasak voltak a lakosság nagy tömegeinek félrevezetésére.

B. A médiával különösen csínján kell bánni, hiszen a “szabad világban” mindenhol nemzetek feletti, pénzügyi érdekeket szolgál, és azon az alapon, hogy mindenkinek joga van elmondani a véleményét, valójában véleményt formál és nem tájékoztat.

5. A Covid-19 pandémia során a nyugat hatóságai figyelmen kívül hagyták a megelőzés illetve gyógyítás hatékony és olcsó módszereit, ugyanakkor a kommunikáció kizárólag az oltást sulykolta. ÖN MIT GONDOL?

A. A közintézményeknek kötelessége érdemben foglalkozni minden módszerrel, ami a járvány megfékezésében hatékony lehet.

B. Az államigazgatás egyes tagjai láthatták, hogy milyen nyomás alá kerül minden kormány, mely nem követi a “nemzetközi” gyakorlatot. Ezért minden korábban meglevő nemzetközi irányelv és gyakorlat ellenére kényszerített oltásokkal törekedett enyhébb kockázatú megoldást találni.

6. A Covid-19 pandémia idején 2020 decemberétől emberek millióit oltották be olyan vakcinákkal, amelyekről hivatalosan is tudott volt kísérleti fázisban vannak és az évtizedek óta alkalmazott követelményekkel ellentétben még a rövidtávú mellékhatásaik sem ismertek. Mára pedig kiderült, hogy tömegesen okoznak hosszútávú egészségkárosodást. ÖN MIT GONDOL? 

A. Felelőtlenség kísérleti vakcinákkal nagy tömegeket beoltatni a megfelelő biztonsági adatok valamint a teljeskörű kockázat-ismertetés és beleegyező nyilatkozat nélkül.

B. A vakcinákat veszélyhelyzeti alkalmazásra jóváhagyta az EU gyógyszerfelügyeleti szerve (az EMA), és az Amerikai Gyógyszerügyi Hatóság (az FDA) is, ezért az államigazgatás a szükséges kritika nélkül követte a nyugati gyakorlatot.

7. Ha a papíron szuverén államok nem folytathatnak nyilvános társadalmi vitát a társadalmi szerződésben rögzített államigazgatási kötelezettségeikkel kapcsolatban mint pl. a szabad véleménynyilvánításhoz, a szabad kereskedelemhez, a testi épséghez és biztonsághoz való jogaikról, akkor milyen szerepe marad az állampolgároknak? ÖN MIT GONDOL?

A. Semmit. Jöhet a programozható központi banki digitális pénz, a magánalapítványok befolyásában lévő WHO irányítás, további kényszeroltás vagy gyermekeink átoperáltatásra kényszerítése.

B. A sorsom és az utánam jövő generációk sorsa a saját kezemben van és ezt képviselem is. Szóval és cselekedettel. Ha a társadalmi szerződést felmondják, nem lenne kötelességem adót fizetni.

párhuzamos magyarok

 

 

A SÁNTA KUTYA ESETE A HAZUG "TUDOMÁNYOS" GYAKORLATTAL

Az a magyar közmondás, hogy A hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát sokkal mélyebb összefüggésekre mutat rá, mint azt elsőre gondolnánk. Ugyanis a sok tényezővel és kapcsolati függőséggel rendelkező komplex rendszerek - jelen esetben társadalmi alrendszereink egyike az egészségügy - egy jellegzetességére világít rá, nevezetesen, hogy összetettségükből adódóan rendkívül nehezen manipulálhatók és az ennek nyomán kialakuló ellentmondások nagyon hamar lebuktatják.

Az alábbiakban vázolt eseménysor jelentősége ugyanebben a komplexitásban áll. Az oltásdömping során a nyugati világ politikai vezetői, a hatóságok és a velük érdekszövetségre lépett média nem győzött minket megnyugtatni, hogy az oltások nem okozhatnak mellékhatásokat, pláne nem idézhetnek elő tartós genetikai állomány változást és minden, az ennek ellenkezőjéről szóló hírt a rémhírkeltés kategóriájába tartozónak soroltak. Kitartóan állították, hogy ezek az oltások nemcsak forradalmian innovatívak, de teljesen biztonságosak is.

Nos, mára ennek az ellenkezője bizonyosodott be! A kutatók egymást túllicitálva igyekeznek ezt saját kísérleti eredményeikkel igazolni, tovább halmozva a bizonyítékot a már mostanra is cáfolhatatlan tény alátámasztására. Igazolva, hogy igenis volt DNS szennyezettsége az oltások több gyártási tételének. És! Ezek jelentősen nagyobb arányban váltottak ki halálozással illetve súlyos mellékhatásokkal járó oltási reakciókat.

De miért lehet ennek most más hatása, mint az eddigi, tömegével rendelkezésre álló klinikai és statisztikai bizonyítékoknak az mRNS tartalmú oltások károkozó hatásáról? A cikkünk végén idézett ausztrál szerző szerint azért, mert a tudományos világban évtizedek óta fennálló gyakorlat a kutatók publikációinak számát és idézettségét határozza meg az állami- és magánforrások ösztöndíjaihoz jutás kritériumaként. Ez vezetett ahhoz a máig fennálló helyzethez, hogy a kutatási publikációk tartalmának reprodukálhatósága csupán 30 százalék körüli (Nature 2016) ill., hogy a kutatók több mint fele SAJÁT KUTATÁSI EREDMÉNYEIT SEM TUDJA ÚJBÓL IGAZOLNI!!!

bob_moran_new_year_plans_kicsi.jpg

 - Ördögi terveink 2023-ra? - Csak ismételjük meg 2020-at. (Bob Moran rajza)

Ez a már jó ideje meghonosodott, kutatásnak álcázott PUBLIKÁCIÓS-IPARI GYAKORLAT vezethet most oda, hogy az oltások DNS szennyezettségét igazoló kísérletek egyszerű kivitelezhetősége - azaz olcsó és gyors -, nagy tömegű bizonyítékot képes előállítani viszonylag rövid idő alatt. Ez pedig a hatóságokat és az egészségpolitikai rendszereket nyomás alá kell helyezze abban a tekintetben, hogy elismerjék: a tömeges oltásra kényszerítés több volt mint hiba!!!

Dr. K. J.

gyógyszerész, molekuláris biológus

 

A fent jelzett idézet:

„1. Az év elején, februárban Kevin McKernan DNS-plazmid-szennyeződéseket és SV40 promótereket fedezett fel néhány Pfizer-ampullában, amelyeket neki küldtek. Ezeket a felfedezéseket a korrupt narratíva pánikkeltésként utasította el.

2. Több laboratórium is megismételte Kevin eredményeit, de a történet nem nyert teret, amíg Dr. Phillip Buckhaults a Dél-Karolinai Egyetemről saját maga el nem végezte a vizsgálatokat. Eredetileg azzal a szándékkal, hogy megcáfolja a történetet, Dr. Buckhaults, aki az mRNS platform támogatója, megerősítette Kevin eredményeit.

3. 2023. szeptember 14-én Dr. Buckhaults a dél-karolinai szenátusban azt vallotta, hogy reprodukálta Kevin eredményeit, és néhány Pfizer fiolában olyan DNS-szennyezést talált, amely meghaladta a hatósági határértékeket.

4. Prof. Dr. Brigitte König és Prof. Dr. Jürgen Kirschner német professzorok most megismételték az eredményeket öt másik Pfizer-tételben, amelyek szintén jóval a hatósági határértékeket meghaladó DNS-szennyezést mutattak ki. [FORRÁS].

5. Jessica Rose elemzése szerint az a két fiola, amelyekben a DNS-szennyezettség szintje több mint kétszázszorosan meghaladta a hatósági határértékeket, 6,2%-os és 4,7%-os halálozási arányt jelent. A bizonyítékok alátámasztják a magas DNS-szennyezettség és a megfigyelt halálesetek közötti okozati összefüggés meglétét. (Hoppá!)

Dr. Buckhaults és Kevin McKernan kijelentette, hogy ezek az eredmények könnyen megismételhetők bármelyik laboratóriumban világszerte, alacsony költséggel (100 dollár és 3 óra Dr. Buckhaults szerint).

KÖZELEDÜNK A VÉGJÁTÉKHOZ?

A labda most a szabályozó hatóságok térfelén pattog, és az idő fogytán van számukra.

Ennek oka, hogy jelenleg sok független laboratórium siet megismételni ezeket az eredményeket, mivel ez egy nagyszerű lehetőség az ismeretlen tudósok számára, hogy nevet szerezzenek maguknak. Erős az ösztönzés, hogy gyorsan publikáljanak egy cikket és elismerést kapjanak. Olyan ez, mint egy akadémiai aranyláz az úttörő kutatások publikálásáért!

Íme az én jóslatom: néhány hónapon belül számos laboratóriumot fog látni, amelyek több Pfizer-ampullát tesztelnek DNS-transzfekcióra (azaz DNS-szennyezett plazmidok emberi sejtekbe való bejutására). Ahogy Dr. Buckhaults tanúsította, ezek az injekciók "névjegykártyát" hagynak az oltottakban, és ennek egyértelműen káros hatásai vannak (bakteriális plazmid DNS integrálódik az oltottakba).”

 

 

 

A RÁNK FOGOTT BIOFEGYVER ÉS AZ ELLENSZER

Mivel állunk szemben immáron három éve? Ezt sokan szeretnénk tudni! Van, aki az első pillanattól fáradhatatlanul kutatja az igazságot, mert komolyan veszi egykor tett esküjét.  Ilyen ember DR. KÁROVITS JÁNOS gyógyszerész, molekuláris biológus, aki nem csak saját tudományterületeinek eredményeit, de távolabbi diszciplínák feltárásait és jelenségeit figyelembe véve jutott határozott következtetésre. Az 1994-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végzett, családjával jelenleg Svájcban élő szakembert kritikus gondolkodásról, vakcinákról és a minden szinten jelen lévő káros mellékhatások felszámolhatóságáról Tallián Hedvig faggatta.

 

Emlékszel miként fogadtad a „járványt” 2020 tavaszán?

Zavarosnak tűnt, ahogy épp csak szivárogtak Kínából a hírek a járványról. A környezetemmel együtt kezdetben úgy láttuk, hogy felfújták az egészet, és éreztem a média erőteljes „járvány-narratíva” sulykolását. Aztán, ahogy az ismerőseim hozzáállása kezdett megváltozni a halálhírek hatására én is arra hangolódtam, hogy komolyan kell venni.

Mikor fogtál végül gyanút?

Május környékére az internetes aktivitásom egyre mélyebb adatelemzésekre sarkallt és ezekben ellentmondások sorozatát fedeztem fel, politikai érdekeltségekkel és furcsa szinkronicitással párosultan. Feltűnőnek találtam, hogy a svédek nem zártak le, de szapulták őket, illetve mindenhol kiszorították a diskurzusból a kérdésfeltevéseket, fenntartásokat és az ellenvéleményeket. Ez egyre gyanúsabbá vált és ettől még intenzívebben figyeltem az ellenvéleményekre. Gyerekkorom óta hajlamos vagyok egyébként a különvéleményre.

Orvos családból származol, milyen gyógyítási alapelveket örököltél a szüleidtől?

Tekintélyes időt töltöttünk Nigériában, és élénken emlékszem, amikor apuhoz egy csupa sebből vérző kisgyereket hoztak, mert átrohant egy balkon üvegajtón, vagy amikor egy nagydarab fuldoklót kihúznak a strandon a vízből és rendkívüli erőfeszítésekkel újra éleszti. Édesanyámtól tudom, hogy édesapám egész pályája során milyen jól bánt az emberekkel, és azt a páciensek vissza is igazolták. Intézetvezető aneszteziológusként vonult nyugdíjba, tehát kevésbé volt napi kapcsolatban a betegekkel mint egy háziorvos, de nagyon fontosnak tartotta a személyes kapcsolatot, és még a gyerekek lelki világára is rá tudott hangolódni. Az élő segítség példája hagyományozódott rám, ez is vonzott az egészségügyi pálya felé. Kritikus gondolkodásom pedig a közélet családunkra mért csapásaira, igazságtalanságaira vezethető talán vissza. Rádióműszerész nagyapámnak és fűszerkereskedő nagyapámnak is elvették a kommunisták a vállalkozását.

A kelet-európai szenvedéstörténet hozta a kritikus gondolkodást, a sorok közti olvasás képességét?

Minden bizonnyal. Ezek a történetek tettek érzékennyé. Rákosi- és Kádár-rendszer igazságtalanságairól alig mertek a családban beszélni próbálták is titokban tartani, bár ritka alkalmakkor mégis előjött és nagyon érdekes volt hallgatni már gimnazistaként.

karovits_janos_dr_k_20230527.jpg

Dr. Károvits János gyógyszerész, molekuláris biológus

Visszatérve a mába. Tehát hamar gyanút fogtál…

Igen. De nem siklanék át azon, hogy miért fogadtam el ilyen könnyen az első két-három hónap világfelfordulásnak álcázott szemfényvesztő narratíváját. Ezt vizsgálom ugyanis magamban. A hozzáállás azért lényeges, mert így tudjuk megérteni egymást, hiszen a naiv, a képzett, és a nemtörődöm típusú embertársainkat is az orruknál fogva vezették. Az én kezdeti megtévesztésemben is meghatározó volt a sulykolás. A narratívát hihető, jól előkészített információelemekkel dúsították, amit a többség gondolkodás nélkül elfogadott. Alapállásnak vettük, hogy egynemű dologról van szó, amit vírusnak nevezünk, vagy hogy a vakcinák védenek. Feltételezve, hogy a vakcina is egynemű. Ügyesen csomagolták össze a mindenki által elfogadható elemeket a hamissággal. A félelemkeltés gyorsan létrehozta azt a helyzetet, hogy aki nem ért velünk egyet, azt ki kell zárni a beszédtérből, és a társadalomból is akár. Itt Svájcban nekünk kelet-európaiaknak – cseheknek, szlovákoknak, lengyeleknek - nagyon ismerős lett a totalitariánus rendszerekre jellemző, agresszióban is tetten érhető módszertan amikor egy egyszerű eladó élvezettel öltötte magára a hatósági személy szerepét és kényszerítette ki az abszurd szabályoknak megfelelést. Nem győztünk csodálkozni, hogy merre csúszunk. Itt Svájcban és otthon Budapesten is egy kis szelete a társadalomnak erre nagyon érzékeny lett. Alapvetően ingott meg a bizalom. Mások pedig a félelem hatására és a világképük biztonságának veszélybe kerülése miatt még gondolkodni is elfelejtettek. Olyan emberek is, akiket a tudományos hátterük az esküjük alapján épp a lakosság védelmére predesztinált volna.

Az érdeklődő laikus számára is hamar kiderült, hogy a józan paraszti megközelítés partvonalra került.

A józan paraszti megközelítés számos ponton partvonalra került.  Hisz tudható, hogy maszkkal vírus ellen védekezni, még ha aeroszol cseppeken van is, olyan mintha egy méterszer méteres lyukacsú teniszütővel próbálnánk egy szúnyogot lecsapni. A maszkviselés nevetséges módjairól nem is szólva. Ennek nem a népegészségügyi védelem volt a célja.

Összegzést írtál EGY VÍRUS UNORTHODOX TERMÉSZETRAJZA címmel tavaly ősszel. Ebben a vírus mesterséges előállításának tényéből kiindulva olyan új alapvetésekre jutsz, hogy a hagyományos tudományos gondolkodásnak vége - molekuláris biológiai, virológiai, epidemiológiai értelemben -, mert a Ne árts! elve épp ellenkezőjébe csap azzal, hogy itt biológiai fegyverrel állunk szemben a vírus és főként a vakcina esetében. Valóban?

Ez így van. Ám mivel, nehéz megbízható információt találni a tájékozódás rendkívül sokrétű kell legyen több tudományterületet lefedve: például történelem, gazdaság, pénzügy, viselkedéstan, biológia és így tovább... A feltárt információ halmazt megszűrve is egymás ellenébe kell állítani az elemeket! Ebből kiszűrve lehet bizonyos helytálló következtetésre jutni. Számos elemző és tudományban jártas emberrel osztozom a biológiai fegyver következtetésben. Ugyanis politikai, gazdasági és pénzügyi érdek volt a világszintű bizonytalanságkeltés. Az USA hatalmat befolyásoló belső körei a világ számos pontján hoztak létre és működtetnek biológiai laboratóriumokat mind a mai napig. Nagyságrendekkel többet, mint bármely más nagyhatalom! Kína és más országok védekezési stratégiája, a kommunikáció és a hatásmechanizmus pedig arra utalt, hogy itt valami mesterségessel állunk szemben. Ha pedig mesterségesről beszélünk, akkor felmerül a kérdés, hogy minek az érdekében? A véletlennek ugyanis ellentmond a világban végbemenő egységes cselekvés, a lezárások, a politikai narratíva szinkronicitása. Kampányszerűen zajlott minden, a gyógyszereléstől kezdve, a légzéscsillapító és tompító szerek és lélegeztető gépek alkalmazásáig, melyekről tudható, hogy károsak. A vakcina negatív hatását a jelen pillanatig sokan vitatják, de a szabadon és függetlenül gondolkodók közül sokan, így például Dr. John Campbell angol videoblogger

…aki maga is vakcina hívő volt a kezdetekkor...

…igen! Teljesen világosan mutatja a statisztikákat, hogy bár a vakcináció rég lefutott, de a káros hatások és a többlet halálozások viszont több mint húsz százalékon állnak. És! Exponenciálisan nőnek. Azért is említem Campbellt, mert látható, hogy függetlenül gondolkodik. Rajta kívül számtalan tudományban járatos, mára nyugdíjba vonult lelkiismeretére hallgató, a köz szolgálatát komolyan vevő szakember tud és mer előállni, megszólalni, mert nincs egzisztenciális kockázatuk. Ezt látom Svájcban, Németországban és Franciaországban egyaránt. Ha biológiai fegyverről beszélünk a vírus esetében, akkor logikusan következik ebből, hogy az ellene bevetett vakcina is az. Innentől fogva pedig nem lehet egynemű dolog. Ugyanazok a definíciók, amiket megszoktunk már nem alkalmazhatóak. Erre utalok is az írásomban, hogy mit szoktunk meg, mint definíció, és ezzel miként manipulálnak. Kiderült, hogy több mint száz biológiai labor készítette szerződéssel az amerikai Védelmi Minisztérium (DoD) megbízásából az Operation Warp Speed program keretében a vakcinákat nagy mennyiségben a világ számára.

karovits_interjuhoz_k_20230527.jpg

 

Mi volt a vakcinákban?

Nem lehet pontosan tudni. Hangsúlyozom, nem lehet úgy gondolkodni róla, mintha valami egynemű dolog lett volna ezekben az oltóanyagokban, amiket vakcinának neveznek. Az előállítás módja, a minőségbiztosítási adatok, az analitikai vizsgálatok alapján ki tudták mutatni, hogy rendkívül nagy minőségi eltérésekkel készültek a legyártott tételek. Ezzel a sokféleséggel cseng össze az is, hogy mennyire volt káros. Mert hatásos sehol nem volt az szinte biztos. Aki meggyógyult nem a vakcina miatt gyógyult meg, hanem az immunrendszere állt helyre oly mértékben, hogy fel tudta venni a küzdelmet a káros hatásokkal szemben, aminek mindannyian ki lettünk téve. Nem tudjuk, hogy milyen jellegű hatásról van szó a mai napig sem.

A hetvenöt évre titkosításra szánt mRNS vakcinákról már kiderült, hogy jóval az oltási kampány előtt saját vizsgálataikból tudta a gyártó, nem állítja meg az átvitelt, a legfontosabb mellékhatás pedig a kovid megfertőződés, továbbá: ízületi gyulladás, izomfájdalom ipari mennyiségben, szívproblémák fiatal férfiaknál, stroke, tüdőembólia, és immunrendszert romboló hatás. De az mRNS-t szállító lipid nanorészecskkel sincs minden rendben…

Ezeknek fizikokémiai hatása van, úgy tűnik. Elektrokémiailag is levezethető, hogy a lipid nanorészecskék alkalmazásával sokkal több olyan helyre eljut a szervezetben mint ahogy normálisan egy helyileg beinjektált oltás eljutna. A genetikai anyag pedig, amit beépítettek ezekbe a készítményekbe mesterséges vázú, azaz sokkal nehezebben bontja le a szervezet, mint egy normál nukleinsavat.

GMO manipuláció az emberi szervezet szintjén?

Ez megint egy újabb aspektus. Mert azt is tudjuk már, hogy valóban beépül a genomba és nem tudja lebontani a szervezet e mesterséges komponens miatt – ez egy almolekula, ami nem fordul elő a természetben - a szervezet nem ismeri fel és nem bontja le! Így aztán rendkívüli mértékben túltermelődik olyan helyeken is ahol nem szabadna. A vér-agy gáton átjutva idegrendszeri területeket ér el és fejfájást, Alzheimer-, illetve Parkinson jellegű tüneteket okoz. De a leggyakoribbak a gyulladásos mellékhatások. A nemi hormonokat és ivarsejteket termelő szervekben is különös nagyságrendben halmozódik fel. Ez az információ az első forgalomba hozatal óta ismert! Egy Japánban benyújtott információ kérelemből kiderült, már az állatkísérleti szakaszból tudható volt, hogy milyen aránytalanul nagy mennyiségben halmozódott fel a tüskefehérje a reprodukciós szervekben. Az is napvilágra került, hogy egyéb vírusfehérjék viszont nem mutathatóak ki. Magyarul, ez is azt támasztja alá, hogy manipulálták a tüskefehérjét, testidegen komponenst építettek bele, ami nem bomlik le, de sokszorozódik és csak az jut el a beadás helyétől távoli szervekbe a lebontás lehetősége nélkül. Ez a vélhető mechanizmus. A testi károkozáson túl van más is. Néhány napja leltem rá egy kanadai természettudós, polihisztor Dr. Denis Rancourt kutatásaira. Úgy találta, hogy az emberi természet és felépítés rendkívül robosztus a különböző természetben található káros behatásokkal szemben. De két faktor minden mást nagyságrendekkel felülír, az erőszakos halálokokon kívül, az életveszélyeztetés szempontjából. Az egyik a stressz, amikor egy különleges, hirtelen élethelyzetet megváltoztató, extra aggodalmat keltő szituációt teremtenek. Ez jelentős halálozásokhoz vezethet rövid időtartam alatt. Ez vonatkozik a három éve körülöttünk zajló eseményekre. A másik pedig, ha korlátozzák, hogy szociális lények lévén rendszeres társadalmi kapcsolatokat tarthassunk fent, kijárási tilalommal, lezárásokkal, idősek elzárásával. Ezek a tényezők járultak még hozzá a károkozásokhoz és a halálozásokhoz. Ami pedig most is folyamatosan jelen van az a létbizonytalanság, ez árad a médiumokból és az emberek hangulatából is. Jellemző még, hogy a felfokozott érzékenység agresszivitásba hajlik. Erre a különféle narratívák még rá is tesznek több lapáttal.

Milyen tanácsod van a kiélezett emberközi viszonyok rendezésére?

Nem tudok teljes mértékben példamutató lenni. Mert sok órát töltök naponta a tájékozódással, és ez is stressz faktor. Magamnak az oltottság káros hatásaitól és az ettől való aggodalomtól nem kell tartanom, de az egyéb stresszhatásoktól igen. Tehát a természetben töltött idő sétákkal, mozgással nagyon fontos, és az olyan emberekkel való találkozás, akik felemelnek, nem aggódnak, és nem generálnak feszültséget, jókedvűek. Ez a szó szoros értelmében vett „természet”-es igény és most aktívan keresni kell ezeket.

Az oltás károsodottak számára van segítség, mit tehetnek az állapotuk javítása és a gyógyulás érdekében?

Sokféle információ kering. A legbizalomkeltőbbek számomra azok, amelyek érdek nélküliek és időt állóan a tudatunk és kultúránk részei. Mint a böjt! Az emberiség őstörténetétől kezdve ismert és beépült a hagyományainkba. Ma már tudjuk, hogy immunrendszer regeneráló hatása van. Egyszerű, és különféle módjai léteznek, kiváló hatásfokkal. Az időszakos böjtben napi nyolc órán belül kell tartani a táplálkozást, 10-18h közt enni mértékkel, elegendő folyadékkal. Mivel a szénhidrát jelentősen megterheli a szervezet immunrendszerét ezért azt minimalizálni érdemes. Öt napon át ezt a böjtöt tartani. A ketogén diéta is javasolt. Ezek mind előnyösek az immunrendszer regenerációjában. Aki nagyobb dózisokat kapott a vakcinából – és nem lehet tudni, hogy ki mit, milyen káros terheléssel, és felléptek-e tünetek - ilyen esetekben a természetes megközelítésekkel nehéz a szervezetből kiüríteni a természetellenes anyagok túltermelődése miatt. Ám erre szintén létezik ősi táplálék kiegészítő Japánból. A nattokinázról - ami egy szójabab alapú étel és a Natto baktériumok által elősegített fermentáció során keletkezik, illetve egy selyemhernyó bélbaktériuma által termelt anyagról - a szerrapeptázról van szó. (Bővebben még ezekről itt és ebben magyarul.) Táplálék kiegészítőként lehet ezeket kapni és a szokásosan ajánlottnál kissé emeltebb dózisban érdemes szedni. A véralvadás gátlót szedőknek azonban NEM szabad! Ezekkel nagyon jó eredményeket értek el már klinikai vizsgálatokban a mostani kovid hatásokra vonatkozóan, akár gyulladásokra akár idegrendszeri tünetekre is. Ezt a két módszert tartom leghitelesebbnek és ismeretségi körömben is láthatóan jó eredménnyel használták.

Egy kötetlen beszélgetés során részese voltam amint teljesen spontán megerősítetted gyógyszerészi esküd laikus társaságunkban. Felülről inspirált pillanatként éltük meg ezt mindannyian.

Én is így éltem meg. Ilyenre nem készül az ember, ez spontán tört fel belőlem. A beszélgetés menete arról szólt, hogy érdemes-e az imént elmondottakat kinyilatkoztatni, feszegetni, konfrontálódni, mert az emberek, akik másként gondolkodnak és kételyeik vannak azok amúgy sem fognak befogadóan reagálni. Vagy hárítanak, ellenségesek lesznek. Ennek kapcsán tört fel belőlem, hogy nem tehetek mást mint elmondom, hogy a segítség lehetőségéről én mit tudok. Nem biztos, hogy mindenben igazam van, de a fent levezetett megfontolásokkal ezeket tartom a legcélravezetőbbnek. A tágabb környezetemben látottak alapján nem tehetem meg, hogy magamba fojtom. Annál is inkább mert például a rákterápiák esetében - és itt visszatérek Rancourt professzor gondolataihoz - ő is felhívja a figyelmet, hogy a kemo- és sugárkezelések mennyire félremennek, miközben statisztikailag is kimutatható, hogy nagyságrendekkel jelentősebb a környezet, a szakemberek és a rokonok törődésének ereje. Ennek lélektani hatása van és az sokkal erősebben hat. Ezt a közvetlen családunkban is megtapasztaltuk! Robin Monotti producer Book of Vision címmel forgatott filmet egy XVII. századi orvosi könyv alapján, ebben a fő motívum az emberi lélek kezelése, mely ugyanakkora figyelmet kap, mint a fizikai ellátás. Nem új megközelítés tehát, hogy az emberi pszichével való foglalkozásnak nagyobb a jelentősége minden más kezelési móddal szemben.

Mindezek alapján jogosan várnának el számonkérést a vakcina mellékhatásaitól szenvedők. Florida, Texas államokban már indultak felelősségre vonási perek. Németországban pedig elérte a mainstream küszöbét az oltáskárosodás témája. Svájcban mit érzékelsz?

Személyes környezetemben is tapasztalom, hogy károkozás történt. De fontos, ahogy Bogár László vagy Denis Rancourt is megállapítja: kérdéseket kell megfogalmazni és fel is tenni, nem számonkéréseket és ítéleteket hozni. Mindannyiunk kötelessége kérdezni. Nem támadólag! És megkövetelni a tiszta beszédet! A biztonságunk megköveteli a nyíltságot. Erre akármilyen állami titoktartási helyzet ellenére meg kell, hogy legyen a lehetőség. A kérdésfeltevést tartom járható útnak az ítéletalkotás helyett. Svájcban sok kezdeményezés indult tisztázási, elszámoltatási célzattal. De itt és máshol is látom, hogy amint elszámoltatásra kerülne a sor beépített személyek rátelepednek az ügyre és kisiklatják. Két jelenség körvonalazódik előttem, akik az elejétől fogva aktívak, azok most is cselekszenek. A svájci kovid törvényről most lesz a harmadik népszavazás. Nem teljesen pozitívak az esélyek, mert keveseket lehetett meggyőzni arról, hogy kifejezett rosszakarat működik a háttérben. Azért van ez így, mert az emberekben nagyon erős az igény visszatérni a normalitásba, ezzel a körülöttük zajló valóságot is eltagadják. Ez Svájcról, Németországról, Franciaországról, Angliáról is elmondható. Az angolszászoknál erőteljesebben jelennek meg az alternatív vélemények, de a manipuláció és a ráépülés ott is erős. A szalámi taktika itt Svájcban is látható volt.

Mint ahogy a fentiekből is kiderül nemcsak a tudomány és az orvoslás, de az élet minden területén erős bizalmi válságot, hitel vesztést tapasztalunk.

Rendkívüli módon. Ami történt, azt már nem lehet meg nem történtté tenni. Ezt valamikor fel kell dolgozni. Az már egy másik beszélgetés témája, hogy a tudomány szemléletbeli átalakítása mögött tudatos törekvés áll. Több száz éve sulykolják, hogy a világ megismerhető, leírható, modellezhető, megjósolható, kontrollálható. Ez a következtetés a digitalizáció „táplálta” emberfeletti irányokba, a mesterséges intelligencia, a klíma narratíva felé, és az élelmiszerminőség romlása, illetve az emberi jogok felszámolása felé vezet. Ha és amennyiben el tudják hitetni, hogy minden irányítható és kontrollálható, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy kik akarnak irányítani a szociális hierarchia csúcsáról, meghatározva életünk minden apró részletét? Márpedig létezik egy ettől gyökeresen eltérően gondolkodó irányzat, mely szerint az ember eredendően természetjog alapra építkezve él és működik. A természet és benne az ember nem zárt, hanem nyílt rendszerű világba teremtetett, ahol az emberi kreativitás, kezdeményező- és innovációs készség olyan dolgokra képes, amire zárt rendszerű modellben soha nem lesz. Magyarul, túl tudunk lépni a sulykolt korlátokon, hogy az emberiség létszáma kimeríti a föld erőforrásait, hogy a széndioxid lábnyom káros, és e miatt önkorlátozzunk. Az egészségügyben is ez zajlik sok száz éve, erre jövök rá mostanában és e felett nehéz napirendre térni. Pedig más irány nincs. A felismerés megtörtént, nem lehet nem tudomásul venni.

Tallián Hedvig

EGY VÍRUS UNORTHODOX TERMÉSZETRAJZA

A tudományos módszer határai

1. A napokban megjelent egy mérföldkőnek számító publikáció az elmúlt két év pandémiás ámokfutást és a Covid 19-es jelzésű kórt okozó SARS CoV2 vírus eredetéről. Jobban mondva annak megerősítéséről, amit eddig már számos kutatócsoport támasztott alá közvetlen bizonyítékok sorával: tehát, hogy a kovid vírust mesterségesen állították elő laboratóriumi körülmények között.

2. Ha tehát innen indulunk ki (márpedig ez a fentiek fényében szinte kétséget kizáróan bizonyítottnak tekintendő) akkor :

3. A hagyományos tudományos (molekuláris biológiai, virológiai, epidemiológiai) megközelítésnek vége. Azért, mert a természeti folyamatok és a gyógyítás alapelvén, a  Nil Nocere [Ne árts!] elvén keresztül közelíti meg a kérdést. Nem pedig rosszindulatúan, az ártás szándékával.

ebreszto.jpg
Ébresztő - Bob Moran rajza
4. Ebből (és még sok más indirekt körülményből) az következik, hogy a vakcinákról is csak mint fegyverről lehet gondolkodni, amire semmi nem igaz, amit megszoktunk tőlük, pl az sem, hogy egy terméknév alatt szabványosított összetételű oldatot kap mindenki.

5. Itt a motivációról való spekulációval illetve a való életben történő hatás megfigyelésekből lehet következtetni, de nagyon vigyázni kell, hogy kerüljük a megszokott biológiai, virológiai ill. epidemiológiai sémákat. Ezek itt nem alkalmazhatók! Ezért olyan nagy a hangzavar a “szakemberek” körében.

6. Tehát amit látunk az az, hogy keletről és Magyarországról is, kevés a mellékhatásokról illetve oltáskárosodásokról szóló adat. Megfelelően a hadiállapotban kötelező adat visszatartásnak. Noha közvetetten a károsodásokra lehet következtetni a statisztikailag jelentősen megemelkedett és folyamatosan emelkedő tendenciát mutató halálozások számából.

7. Nyugatról ezzel szemben sok adat áll rendelkezésre, aminek nagy része viszont hamisított.  AZONBAN: értelmes emberek (mint Ethical Skeptic, Steve Kirsch és sokan mások) rájöttek, hogy hogyan lehet mégis visszakövetkeztetni a hamisításra és a valós arányokra. Jellemző, hogy ezeknek az embereknek a többsége, vagy védelmi adatelemző vagy vállalkozó, akik hozzászoktak ahhoz, hogy megszokott sémákon kívül gondolkodjanak.

8. Ezekből a (független) nyugati elemzésekből az látható, hogy az mRNS oltásoknak van egy alacsony százalékban közvetlenül, akutan (0-2-3 hónap alatt) jelentkező súlyos szív-érrendszeri károsító hatása.

9. Továbbá most már az is látszik, hogy van egy erőteljesen felfutó immunrendszert kompromittáló továbbá öregedést gyorsító, idegrendszeri károsodást, rosszindulatú betegségeket okozó hatása is, közép illetve hosszabb távon.

10. A rövid és közép-,hosszú távú mellékhatások tekintetében a keleti vakcinákról még nem láttam elemzést, adatokat, de a világfolyamatokat tekintve, bíznunk kell abban a narratívában, hogy az orosz és a kínai vezetés nagy része (már) nem kollaborál a davos-i vagy más gátlástalan egyeduralomra törő hatalmi centrummal. (Itt kifejezetten nem nemzetállami kontextusban érdemes gondolkodni!).

A fentiekből következik:
Eljött az idő, hogy a nemzetállamok azonosítsák a károsodásnak kitetteket, és annak következményeinek enyhítéséért NYÍLT beszéddel, és tettel, mindent megtegyenek.
Dr. Károvits János
gyógyszerész, molekuláris biológus

FELHÍVÁS A PÁRHUZAMOS TÁRSADALOM FELÉPÍTÉSÉRE

2022 őszére a világban mindenki számára érzékelhetően és gyorsuló ütemben szaporodnak a kaotikus, irracionális jelenségek. Magyarország egy megrendezett globális válság által egy világháború peremére sodródott. Ezt a folyamatot meg kell állítanunk és vissza kell fordítanunk.

Ehhez mindenekelőtt az események áttekintésére, majd ezek után minden jóakaratú ember összefogására van szükség, mert ez a válság az emberiséget is ketté akarja hasítani.

Három teendőnk van:

  1. A hazugságok leleplezése
  2. A Magyarországra, Közép-Európára és az egész világra vonatkozó igazság kimondása
  3. Az előttünk álló teendők megnevezése

 

parhuzamos_parlament.jpg

Fotó: Ternyák Edit

 

Először: Zavarkeltés a globális média hazugságai által

„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”

Szabad Kossuth Rádió, 1956

A jelenlegi világfolyamatokban két erő áll szemben egymással: egy önjelölt globalista elit és az irányításuk alá vont tömeg az egyik, az emberiség ébredező része a másik oldalon. Az immár önmagával is meghasonlott elit évtizedekkel ezelőtt kezdte el megtervezni a jelen eseményeit, majd 2020 januárjában elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy járványhisztéria keltésével egy minden életszférát érintő káoszba taszítsa az emberiséget:

-          energiaválság, élelmiszer-válság, Covid-krízis, valutaválság, klímaválság, háború.

A válságtényezők mindegyikét azok kirobbantása előtt szimulációs gyakorlatokkal elpróbálták. Módszerük - az irányított káosz – nem új. Célja az, hogy a krízis mélypontján előálljanak saját megoldási javaslatukkal, amit a nyomorba taszított tömegek megváltásként fognak üdvözölni.

Tervük 2020 júliusa óta ismert, bár részletei csak lassan bontakoznak ki. Ekkor adta ki a Világgazdasági Fórum alapítója a „Covid 19 – A nagy újraindítás” című könyvét. Ebben felvázolja terveiket, amit a mesterségesen gerjesztett járványt kihasználva be akarnak vezetni. E terv a következő elemekből épül fel:

-          egy totális ellenőrzésen alapuló világkormány beiktatása,

-          a klímapánikra hivatkozva egy karbonkredit-rendszer bevezetése, mellyel meg akarják adóztatni mindenkinek a személyes széndioxid-kibocsátását,

          -  kötelezés az épületek energiahatékonyságának fokozására, ami az általuk diktált tempóban a többség számára lehetetlen lesz,

         -  az utazás és a szabad mozgás korlátozása,

         -  a hús betiltása és az emberiség átszoktatása a szintetikus és génmódosított élelmiszerekre

-          általános oltási kötelezettség bevezetése a járványpánik fenntartásával,

-          a transzhumanizmus eszméje mentén a gazdaság és a társadalom teljes digitalizálása, létünk alapja, azaz minden emberi munka felszámolása a robotizáció által, a munka világából kihulló, „feleslegesnek” tekintett emberek számára az alapjövedelemnek nevezett létminimum folyósítása. Ennek előszele a távoktatás, távgyógyászat, a home-office bevezetése.

-          a „Nem lesz tulajdonod, de boldog leszel!” jelszava alatt bevezetik a tulajdon nélküli bérlők társadalmát, a Share Economy-t. A krízisek által eladósított embereknek mentőcsomagot kínálnak: az adósság eltörléséért cserébe kérik a tulajdont – autót, lakást, földet, vállalkozást -, melyek felett a továbbiakban a világkormány rendelkezik. Aki eddig tulajdonos volt, bérlővé válik.

-          egy valutaválság kirobbantásával hiperinflációt gerjesztenek, majd ennek mélypontján bevezetik a globális digitális valutát, a CBDC-t. Ez felszámolja a készpénzt, megszabja, mit és hol vásárolhatunk, és ha az ellenőrző-rendszer nem megfelelőnek ítéli viselkedésünket, a pénzcsapot elzárják.

Hatalmi törekvéseik eléréséhez nekik semmi sem drága, még egy atomháború kirobbantása sem. Biztató jel, hogy látván az emberek ébredését, a fősodratú médiában világszerte – így Magyarországon is – a korábbi globális véleménydiktatúra mellett, politikai oldaltól függetlenül megjelentek a leleplező írások, megkezdődött a covid-hisztéria felelőseinek felderítése és felelősségre vonása, az energiaár-emelés irracionális árszabályozó rendszerének leleplezése, és az Északi áramlat gázvezeték-szabotázs felelőseinek megnevezése. A dominó-elv működik, de nem szabad erre hagyatkoznunk, mert ellenfeleink maguktól sohasem fogják abbahagyni.

Másodszor: A gondoskodó állam ideje lejárt. Az emberiség felnőttkorba lépett, alulról szervezi újra a társadalom egészét.

"Melyik a legjobb kormány? Az, amelyik megtanít minket saját magunkat kormányozni."                                                                                                                                  J. W. Goethe

A háború Európa ellen folyik. A nemzeti kormányok zsarolás alatt állnak, feladatuk a globális agenda végrehajtása. Ezt csak a népakarat tudja megállítani. Nem kormányváltásra, de még csak nem is rendszerváltásra van szükség. A rendszer egészét kell megváltoztatnunk. A paradigmaváltás már megkezdődött. Világszerte felelősen gondolkodó egyének és önszerveződő csoportjaik kezdenek kiszabadulni a globális bolsevizmus szorítása alól.

2022 nyarán többek mondták ki, egymástól távol, a Föld különböző pontjain és nyelvein: fel kell építenünk a párhuzamos társadalmat, mely egyszerre válasz a globális elit ránk erőltetni kívánt diktatúrájára, és egyszerre alapjaiban formálja át eddigi életünket a növekvő kontrol alól felszabaduló emberiség számára, egy emberhez méltó, élhető világ, az önigazgató társadalom felé. Az új társadalom sejtjei nem egy vezérlő ideológia alapján, hanem spontán születnek, a vészt érzékelő és cselekvő emberek által. Mi mindannyian saját kezünkbe akarjuk venni életünket, kiszabadulni a minket kiskorúsító, sőt rabosító államszervezet gondoskodása alól.

Harmadszor: A meglévő szövetségi rendszerek a gyógyulás akadályaivá váltak.

A változás elkezdődött. Nincs szükség véres forradalomra, se háborúra. Magyarország ma különleges helyzetben van: egyenlő távolságra a Nyugattól és a Kelettől. Ez soha vissza nem térő, történelmi esélyt ad, hogy egyszerre kiszálljunk a háború örvényéből és megteremtsünk Kelet és Nyugat közt egy saját, harmadik utat. Ehhez azonban először le kell rázzuk a Nyugat béklyóját!

Azonnal ki kell lépnünk a NATO-ból!

Hogy mi következik akkor, ha ezt elmulasztjuk, ma már jól látható.

Az EU-csatlakozás idején még szuverén államok szabad együttműködéséről volt szó. Nem ezt kaptuk. Ma már világos: alapítói az Uniót egy szuperállamnak szánták, mely csak egy közbenső lépcsőfok az ENSZ átalakításával létrejövő Világkormányhoz.

„Természetesen nem állítjuk, hogy az Egyesült Európa végleges és teljes megoldást kínál a nemzetközi kapcsolatok minden problémájára. Egy tekintélyes, mindenható világrend megteremtése a végső cél, amely felé törekednünk kell. Hacsak nem sikerül felállítani és gyorsan működésbe hozni egy hatékony világ-szuperkormányt, a béke és az emberi fejlődés kilátásai sötétek és kétségesek maradnak.

De ne tévesszük szem elől a fő kérdést. Egy Egyesült Európa nélkül nincs biztos kilátás a világkormányra. Ez az eszmény megvalósítása felé vezető sürgető és nélkülözhetetlen lépés. Az első világháború után a Népszövetség megpróbált az USA segítsége nélkül egy nemzetközi rendet építeni egy gyenge, megosztott Európára. Ennek a kudarcáért nagy árat fizettünk.”                                                                                  Winston S. Churchill

  1. május 14., Royal Albert Hall, London, in: Winston S. Churchill, (His Complete Speeches, VII. kötet, New York 1974.)

Mi, magyarok, erre csak nemet mondhatunk. A látszólagos előnyök ma nyomorba döntő hátrányokká váltak. 1989-ben az ország 1956 örökségét akarta követni. De csapdába csaltak. Elfelejtettük, hogy 1956-ban Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből és semlegességet deklarált. 1989 után, ahelyett, hogy az okafogyottá vált NATO-t felszámoltuk volna, beléptünk. Nem követtük azon európai államok – a semleges Ausztria, Svájc, Svédország, Finnország, a társult tag Norvégia - útját, akik eddig megúszták ezt, de talán épp most lépnek majd ugyanebbe a csapdába. Ez a ballépésünk most egy olyan háború küszöbére sodort minket, amihez semmi közünk.

A tagadás azonban még nem megoldás. A britek EU-ból való kilépése után nem dőlt össze a világ, sok magyar jár ki dolgozni most is oda. A központosított EU helyett kezdeményezzük egy konföderatív Európai Ház megalakítását, központosító törekvések és irányítás nélkül, szuverén államok szabad gazdasági és jogi együttműködése céljával. Ez járhat a gazdasági határok teljes átjárhatóságával. A szellemi élet szuverenitását, a kulturális autonómiát meg kell őrizni. Ez utat nyit a szomszéd népek közti megértéshez és a Kárpát-medence szerves egységének önkéntes helyreállításához.

Az új alapokra helyezett Európának ki kell válnia a katonai tömbökből és a semleges Svájc mintájára szuverén honvédségek önvédelmi szövetségévé kell alakuljon, mely megakadályozza a geostratégiai játszmákba való belesodródást.

A világkormányra aspiráló ENSZ és a WHO globális higiéniai diktatúrájától is meg kell szabadulnunk. Egy szabad társuláson alapuló globális együttműködésre valóban szükség van, de ennek sem egy az angolszász világhatalom által alapított és uralt szervezet, sem a Biztonsági Tanácsban a nagyhatalmak által leszavazott kicsik rendszere a megfelelő formája. A többségi demokráciát globális szinten is fel kell váltania a közvetlen, konszenzuson alapuló demokráciának.

A NATO-kilépéssel egycsapásra felszámolhatóvá válik a krízis. Az energiaárak legalább a felére esnek vissza, megszabadulunk az USA-vazallus EU szuperállamának öngyilkos szankciós politikájától és megszabadulhatunk az államadósságtól is.

Egy válságtényező marad, ami a jelenlegi globális elit bitorló hatalmának alapja - a pénz.

A II. világháború után a banki szabályok lazításával szabadon engedték a tőzsdei spekulációt, mely mára egy globális pénzügyi összeomlás küszöbére sodorta a világot. A válság megoldása a pénz egy évszázada halogatott reformja, melyet a pénzvilág nem fog magától megtenni, hiszen hatalma ezen alapul.

Ha kiléptünk a NATO-ból, még mindig magával ránthat minket a startgomb megnyomása előtt álló valutaválság. Erre egyetlen megoldás van: Magyarországnak ki kell lépni a Nyugat pénzügyi rendszeréből és egy pénzreformmal együtt új, saját valutát teremteni, mégpedig olyat, melyet nem tud az örvény magával rántani. Az új pénz lehetővé teszi a spekuláció kizárását, a pénzügyeket kivéve a bankok kezéből és átadva az önigazgató társadalom helyi közösségeinek, a fogyasztók és termelők társulásainak, a multi áruházláncokat felváltó kosárközösségeknek, az energiafüggőséget felszámoló, autonóm, közösségi tulajdonban lévő helyi energiarendszereknek, a működésképtelen egészségügyet felváltó gyógyító közösségeknek, az önigazgató iskoláknak és a szaporodó új kezdeményezéseknek.

Az első és legsürgetőbb lépés:

Népszavazás AZONNALI kiírása a NATO-tagság megszüntetéséről.

Ezt a jelenlegi jogrend szerint a kormány kezdeményezheti. De az akaratot nekünk kell kinyilvánítani. Ennek meg kell történnie még 2022-ben, mielőtt egy újabb provokációval bele nem sodornak minket a háborúba. Ennek sikeréhez mindenkire szükség van. Meg kell győznünk honfitársainkat, politikai nézettől függetlenül, hogy ma ez az egyetlen lehetséges menekülési út a nyomortól és a háborútól.  Nélkülük nem fog menni. A magyar kormány csak akkor tudja ezt a lépést megtenni, ha mögötte áll a népakarat, amit a nemzetközi jog elismer. Egy kormányt kívülről és belülről meg lehet buktatni, de a népet nem lehet leváltani. Ki kell nyilvánítanunk a népakaratot és akkor a kormány ezt végre fogja hajtani.

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…”

Petőfi Sándor

Ha sikerült megszabadulnunk, folytatni kell a párhuzamos társadalom felépítését. Ez egy új világ kezdete. Fokozatosan meg kell szabadulnunk a rendszerváltáskor ránk erőltetett nyugati sablontól, a pártok által irányított államtól. Át kell lépjünk a közvetlen demokráciába. Szuverén országként már el tudjuk törölni az államadósságot és a devizahitel-adósságokat. Az ország egy ballasztjait kidobó léghajóhoz hasonlatosan megkezdheti az alulról építkező, együttműködő gazdaság, az állami és a gazdasági érdek befolyása alól felszabaduló szellemi-kulturális élet és a konszenzuson alapuló közvetlen demokrácia felépítését.Az alapok lerakásához az aktív egyének és csoportok által a valós társadalmi párbeszéd új fórumaira, kerekasztalok összehívására van szükség, mely majd elvezet egy alkotmányozó nemzetgyűléshez; a központosított hatalmi struktúrák lebontásához, a kiváltságok megszüntetéséhez, a kapitalizmus és a kommunizmus zsákutcái után egy harmadik útra. Ehhez e csoportoknak meg kell találniuk egymást, és hálózattá kell szerveződniük. Ehhez a platformok készen állnak.

33 év telt el a rendszerváltás óta, amibe egy új világ felépítésének reményével léptünk, és lassan rá kellett jönnünk, hogy egy előre felállított csapdába sétáltunk. 33 év krisztusi kor. Útelágazáshoz érkeztünk. Nem sétálhatunk be újra egy csapdába, amit ugyanazok állítottak nekünk. Kereszthalálban pedig már volt részünk, nem egyszer.

Most megkezdődhet Magyarország feltámadása. A munka már elindult.

 

A kezdeményezők a Párhuzamos Társadalom Mozgalom alapítói:

 

Balogh Péter, geográfus 

Ertsey Attila, építész

Dr. Károvits János, gyógyszerész, molekuláris biológus

Kondor Katalin, újságíró

Dr. Pócs Alfréd, traumatológus

Szakács Árpád újságíró, könyvkiadó

Szilágyi Erzsébet, nyelvtanár

Tallián Hedvig, újságíró

Dr. Tamasi József, belgyógyász

 

Budapest, 2022. október 23.

 

Csatlakozni lehet a www.petíciok.com oldalon a

„Felhívás a párhuzamos társadalom felépítésére” petíció alatt,

illetve az alábbi e-mail címen: parhuzamostarsadalom@protonmail.com 

 

 

süti beállítások módosítása