Az egyén és a társadalmi hierarchiák közti dinamikáról szóló alábbi rövid gondolatsor angol eredetijét a természettudós kanadai Prof. Dr. Denis Rancourt 2015-ben vetette papírra A szocializmus, a kapitalizmus és az anarchizmus klasszikus politikai elméletei megvalósíthatatlanok címmel, melyet 2025 áprilisában ismét megosztott X fiókján a nyilvánossággal. Megállapításai aranyat érnek, ezért ültettük át magyarra.

Prof. Dr. Denis Rancourt X profilja

A fehér táblán ez áll: Elég az agymosásából!

A társadalom gazdasági és hatalmi struktúráinak optimális megszervezéséhez és fenntartásához három zseniális politikai elméletet írt Karl Marx, Adam Smith, és az anarchisták, mint Michael Bakunin és Peter Kropotkin, ezek a következők:

A kommunizmus (vagy szocializmus) [lásd... A kommunista kiáltvány].

A kapitalizmus (nem a jelenlegi, azonos nevű szörnyeteg) [lásd... A nemzetek gazdagsága].

Anarchizmus [lásd... magadra vagy utalva!]

E modellek egyike sem eredményezhet stabil, széles alapokon nyugvó társadalmat, mert a domináns hierarchiák mindig spontán életre kelnek és növekedésnek indulnak, majd pedig e domináns hierarchiák felemésztik, megsemmisítik mindazokat a csoportokat, társulásokat és intézményeket, amelyek lehetővé tennék a demokratikus kereteket és a szabadság szigeteit.

E klasszikus modelleket soha nem lehet tartósan meghonosítani. Ezek a politikai elméletek legjobb esetben is csak arra szolgálnak, hogy kísérleti vezérelvekkel szolgáljanak az egyéni szabadságjogokat, közösségeket és szabad társulásokat támadó, az uralkodó hierarchia egyre fokozódó támadásaival szembeni folyamatos ellenállás megszervezéséhez és működtetéséhez.

Ugyanezen politikai elméletek (beleértve az anarchizmust is) azt a hasznos illúziót is szolgálják - melyet intézményeken, szolgáltató értelmiségieken* és propagandán keresztül tartanak fenn -, hogy az igazságos rendszer megvalósítható, és nem csupán az uralom erőszakos és elnyomó hierarchiájának elszenvedői vagyunk.

Ha megértjük, hogy nincs végső győzelem, és az egyén és közösségei ellen folyamatosan zajlanak a támadások, és hogy a politikai elméletek csupán potenciálisan hasznos fogalmi segédeszközei a megszálló uralmi hierarchia falánk szörnyetege elleni harcnak, akkor tudjuk a legjobban megválasztani, hogyan használjuk fel a klasszikus modellek elemeit a szabadságért és az értelmezhetőségért folytatott aktív küzdelmünkben.

De a leghasznosabb modell mind közül az a felismerés, hogy létezik egy állandó rendszerszintű hajtóerő egy tekintélyelvűbb és erősebb társadalmi uralmi hierarchia felé, és hogy ennek célpontjában az egyén - és az autentikus közösségek - állnak, pontosan azért, mert a hierarchikus behatolással szembeni visszaszorítás alapvető eleme éppen az egyén, amely ösztönösen keresi a felszabadulást és az értelmet**.

Ezért kell az uralmon lévők szemszögéből nézve az egyént cselekvésképtelenné tenni [lásd a lenti videót és a megjegyzést**]. A megszálló uralmi hierarchia fő projektje az egyének folyamatos semlegesítése és igazgatása, valamint hogy ne engedje az autentikus közösségek vagy egymással versengő belső hierarchiák megjelenését. Az oktatási és a bérfoglalkoztatási rendszer ezen irányítás fő elemei, a törvény és rend eszközei pedig a fő „korrekciós” apparátus.

A szabadságot keresőknek jót tenne, ha nem korlátoznák magukat egyetlen tankönyvi ideológiára sem, hanem főként az emberi társadalmak természetének reális megértését részesítenék előnyben, amelyek mindig a domináns hierarchiákat erősítik, a rendelkezésre álló technológiák adta korlátokig. Az eltagadhatatlan realitásnak a valóság talaján állva kell meghatároznia tetteinket, nem pedig valamilyen elméleti idealizáció szerint. Igen az ideálokra és értékekre, a vágyálom-idealizmus kitalált rendszereire pedig nem.

Prof. Dr. Denis RANCOURT

 A linkek az eredeti angol szövegben nyíthatóak.

*A „szolgáltató értelmiségi” kifejezés jelentése itt került bevezetésre: „Denis G. Rancourt, Global Research, 2006. május 3,

**Rancourt, Denis G., Hierarchy and Free Expression in the Fight Against Racism, Stairway Press, 2013.